Debrecenben csatlakoztak a Szeretethídhoz a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának és a Dóczy Református Gimnázium KatonaSuli programos diákjai is, akik a Honvéd és Társadalom Baráti Kör szervezésében hadisír-gondozáson vettek részt a Hősök Temetőjében.
A Szeretethídról hamarosan tömegesen fognak érkezni a beszámolók. Már számos visszajelzést kaptunk a programról és az önkéntesek élményeiről. Először egy rövid tudósítást adunk mai látogatásunk helyszínéről: Szentendréről.
Szerte a Kárpát-medencében ma reggeltől kisebb-nagyobb csoportok tevékenykednek a Szeretethídon, segítséget nyújtva embertársaiknak és szebbé varázsolva a környezetet. A Szeretethíd honlapján a regisztráció lezárásáig összesen 10 560 jelentkező jelezte részvételi szándékát a programon. A mai hivatalos megnyitón fővédnökeink dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a köszöntők után a XI. kerületi Ráday utcában tisztította meg a sétálóutca kanelábereit az illegálisan felragasztott plakátoktól, hirdetésektől, matricáktól.
A Magyar Református Szeretetszolgálat rajz- és fotópályázatot hirdet a Szeretethíd résztvevőinek. Érdemes fényképezni és rajzolni, hiszen a legjobb alkotások díjazásban részesülnek, a rajzokat pedig kiállítjuk a Debrecenben a Virágkarneválon.
Már negyedik éve szervezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat, mivel már sokak számára ismerős a program, egyre nagyobb a résztvevők száma, egyre több a megvalósítandó feladatok mennyisége és egyre több programmal egészítik ki az önkéntes napok feladatai után pihenni vágyók és az érdeklődők lehetőségeit.
