15 fő befogadására alkalmas épületet nyit meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a fagyoskodó hajléktalanok számára. A XIV. kerületi ingatlanban péntek estétől hétfő reggelig húzhatják meg magukat az otthontalanok. Egy fedett, fűtött épület ebben a hidegben a túlélést jelenti a hajléktalanoknak. Meleg étel és tisztálkodási lehetőség várja a rászorulókat a szervezet. Ezek mellett továbbra is üzemelnek a teajáratok Debrecenben és Budapesten.
Elkészültek a hajléktalanokat fogadó szobáink. Már meg is érkeztek az első ottho...ntalanok. Meglepő, hogy egy huszonéves pár jött először. Ránézésre nem tűnnek hajléktalannak. Illemtudóak, ápoltak, kedvesek és nagyon hálásak azért, hogy van meleg hely, ahol álomra hajthatják fejüket...
Budapesten és Debrecenben ételosztással, forró teával, c-vitaminnal és édességgel járják a várost a Magyar Református Szeretetszolgált munkatársai és önkéntesei. A hajléktalanok mellett várnak minden rászorulót, akinek segítséget jelent egy forró ital és élelmiszer. Szerdától vasárnapig tart a „Majd ha fagy” teajárat, de ha az időjárás szükségessé teszi, a szervezet folytatja a hajléktalanok ellátását.
A Magyar Református Szeretetszolgálat szakképzett szociális munkást keres családgondozó munkakörbe. Szakmai tapasztalattal rendelkező, rugalmas, menedzser szemléletű csapatjátékost keresünk, aki képes az önálló munkavégzésre is. Munkavégzés helye: Budapest. Jelentkezési határidő: február 10. Jelentkezés motivációs levéllel és önéletrajzzal az mrsz@jobbadni.hu címen vagy a Magyar Református Szeretetszolgálat levelezési címén: 1146 Budapest, Hungária krt. 200.
Bár a naptár szerint már két hónapja tél van, hazánk időjárása igen változékonyan alakult az utóbbi időben. Újra beköszönt a rendkívül hideg idő. Sok családnak ez nagymértékben megnehezíti a mindennapjait. Azok, akiknek eddig is gondot okozott a napi megélhetés biztosítása, a hideg időjárás beköszöntével még nehezebb helyzetbe kerültek.
Kérjük adja meg az adatait, ezt követően átirányítjuk a banki oldalra, ahol bankkártyájáról elküldheti a felajánlott összeget
Előre is köszönjük!