Megtört Kenyér
"Örömmel tájékoztatjuk kedves támogatóinkat, hogy a program keretében az elmúlt hónapokban egyre növekedett azon támogatottak száma, akik a Református Szeretetszolgálaton keresztül jutottak alapvető élelmiszerekhez."
Ez év szeptemberétől új ággal bővítjük ezt a sikeres programot. A Budapesten és környékén élő magányos, nyugdíjas, szerény körülmények között élő személyeket szeretnénk megkeresni. A látogatásunk célja egy-egy élelmiszercsomag eljuttatása, beszélgetés, valamint az olyan jellegű segítségnyújtás felmérése, amelyet önkénteseink el tudnak végezni.
"Azokat az idős személyeket szeretnénk feltérképezni, meglátogatni és segíteni, akik nem számíthatnak sem a családjukra, sem az intézmények, önkormányzatok támogatására." Amennyiben ilyen személyről van tudomása, kérem jelezze Református Lelkészének vagy Szénási András programfelelős kollégánknak a 30/218-1546 telefonszámon. A helyzet felülvizsgálata után, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni.
"A programot tágmogathatják a megszokott módokon (csekk, átutalás) kívül, már a támogatói kártyák megvásárlásának formájában is. Amennyiben egy 1000 Ft-os kártyát vásárol, úgy egy személy egy napi étkezését biztosítja alapítványunkon keresztül.