
A Magyar Református Szeretetszolgálat rajz- és fotópályázatot hirdet a Szeretethíd résztvevőinek. Érdemes fényképezni és rajzolni, hiszen a legjobb alkotások díjazásban részesülnek, a rajzokat pedig kiállítjuk a Debrecenben a Virágkarneválon.

A Magyar Református Szeretetszolgálat rajz- és fotópályázatot hirdet a Szeretethíd résztvevőinek. Érdemes fényképezni és rajzolni, hiszen a legjobb alkotások díjazásban részesülnek, a rajzokat pedig kiállítjuk a Debrecenben a Virágkarneválon.
Már negyedik éve szervezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat, mivel már sokak számára ismerős a program, egyre nagyobb a résztvevők száma, egyre több a megvalósítandó feladatok mennyisége és egyre több programmal egészítik ki az önkéntes napok feladatai után pihenni vágyók és az érdeklődők lehetőségeit.

Orvosi segédeszközöket, tisztasági készletet, varrógépeket és ruházati cikkeket tartalmaz az a segélyszállítmány, amely a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásából és a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport katonáinak segítségével jut el a nehéz helyzetben lévő afgán családokhoz.

Május 10-én zárul a regisztrációs lehetőség a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra. A május 18-19-én megrendezésre kerülő megmozdulásra már több mint 8000 jelentkező van.

Katasztrófa-lelkigondozáshoz várja a lelkipásztorok önkéntes jelentkezését a Magyar Református Szeretetszolgálat Krízisintervenciós Katasztrófa-Lelkigondozói Csoportja. Hasznos és szükséges a segítségnyújtás ezen módja. További információ a továbbiakban.
A hatévesen megvakult Roland fejlesztéséhez járultunk hozzá anyagi támogatással, a továbbiakban a kisfiú történetét és a nevelőszülők köszönetét olvashatják Támogatóink. Roland szomatikusan fejlett, átlagos testalkatú, könnyen barátkozó, jó kedélyű kisfiú.

Egy hónappal a Szeretethíd előtt - tehát ma -, meghaladta a regisztrált jelentkezők száma a hatezret. Nagyon örülünk ennek a számnak! Még lehet jelentkezni a programra, sok érdekes feladatról tudunk, érdemes csatlakozni a kezdeményezéshez! Arra buzdítunk mindenkit, hogy barátait, ismerőseit, családját, gyülekezetét, munkahelyi közösségét mozgósítsa az önkéntes programra, hogy együtt megtapasztalják milyen jó érzés valódi segítséget nyújtani.

Amikor hazánkba beköszöntött a tartósan hideg tél, számtalan segítségkérő levél érkezett a Magyar Református Szeretetszolgálathoz, melyekben tűzifát vagy anyagi segítséget kértek a számlák kifizetéséhez. Ezúton is köszönjük támogatóink adományát, mellyel lehetővé tették, hogy segíthessünk! Alább egy most érkezett köszönőlevél rövidített változatát közöljük.

Csaknem 6500 darab joghurtot kapott ma délután a Magyar Református Szeretetszolgálat. Két óra leforgása alatt oktatási intézményekbe, szociális otthonokba, nélkülöző családokhoz és gyülekezetekhez juttatta el a szervezetünk az egészséges italokat.

A Debreceni Tavaszi Fesztivál részeként került megrendezésre a „Szakralitás és Néphagyomány” címet viselő húsvéti programsorozat Debrecenben. A városi rendezvényen a Magyar Református Szeretetszolgálat is részt vett programokkal, illetve támogatásával is hozzájárult a húsvét valóságának megismeréséhez és a néphagyományok ápolásához.
A Magyar Bankszövetség főtitkára és a Miskolci Egyetem tanszékvezetője, Budapest-Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség presbitere Kovács Levente nem először segít. Ezúttal egy olyan családot támogat, aki a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőöv programjába került, mert nem tudta fizetni lakására felvett devizahitelét. Ennek apropóján mi másról kérdezhettük volna többek között a bankszakembert, mint a hitelezésről és a hitelintézetek felelősségéről?
Már lehet jelentkezni a Szeretethídra. A Magyar Református Szeretetszolgálat ismét megrendezi a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat. Május 18-án és 19-én a Kárpát-medence minden táján valamint Amerikában is önkéntesek sokasága lepi el a települések különböző szegleteit, hogy szabadidejükben szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen segítséget nyújtsanak.
A december elején elindított Mentőöv programunk tapasztalatai alapján a kilakoltatott családoknak szükségük van a mindennapi segítségre. Amikor egy család alól teljesen kicsúszik a talaj, kell, hogy álljon mellettük valaki, aki segít a talpra állásban. Az eddigi sikereket látva hálásan jelezzük, hogy van remény! A kilakoltatott szülőknek és gyermekeiknek egy időre mégis eltűnik a mosoly az arcukról, a visszavarázsláshoz szükség van Önre és ránk is!

Egy évvel a Kelet-Japánt sújtó nagy földrengés után a Magyarországi Japán Nagykövetség megemlékezést tartott a katasztrófa áldozatainak emlékére és megköszönte a támogatást a nehéz helyzetben segítséget nyújtó szervezeteknek. Ito Tetsuo Japán nagykövet megköszönte a Magyar Református Szeretetszolgálat gyors és hosszú távú segítségét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium stratégiai partnerségre kérte fel a Magyar Református Szeretetszolgálatot. A megállapodás ünnepélyes aláírására március 13-án került sor a Parlament Gobelin termében.
Nincs szebb látvány a mosolygó gyermekeknél, és az örömtől sugárzó gyermekarcoknál. Amikor ilyen gyermekeket látunk, természetes reakciónk, hogy örömük mosolyt csal az arcunkra. Vannak azonban helyzetek, amikor a sors elrabolja a mosolyt s az örömet a gyermekek és családok arcáról. Ez történt sajnos nagyon sok családban az elmúlt időszakban.

A Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében 190 adag gulyást főzött meg a DVSC Labdarúgó Akadémia U15-ös csapata – a focisták szüleinek segítségével – a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolájának udvarán.
Csaknem három hónapja indítottuk el a kilátástalan helyzetbe került devizahiteles családok megsegítésére Mentőöv programunkat. Az egyik család olyan körülmények között élt, hogy egyik napról a másikra elvették a szülőktől a hat gyermeket. Először nevelőszülőkhöz, majd ideiglenes befogadó otthonba kerültek. A családgondozó keresett meg minket, hogy segítsünk, mert a szülők összetörtek, kilátástalan a helyzetük.
A Magyar Református Szeretetszolgálat „Becsüld meg…” – Innovatív megoldások az idős testvérek segítésében címmel konferenciát szervez. Az esemény Az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás európai évéhez kapcsolódik a Református Egyházban, mivel egyházunk csatlakozik a kiemelt évhez.
Egy perccel életeket menthet bárki, képzettség nélkül? Ez megint valami hangzatos szöveg vagy igaz lehet?

A Valentin-napról sokaknak igen különböző véleményük van. Nem is mennénk bele abba, hogy a két nagy tábor közül valamelyiknél letegyük a voksunkat. Inkább azt javasolnánk mindenkinek, hogy ha már ezt a napot folyamatosan azzal hirdetik, hogy ajándékozzuk és lepjük meg azokat, akiket szeretünk, akkor mi lenne, ha tennénk valami jót azokkal is, akiket nem ismerünk? „Szeressük az ismeretleneket-nap”?

Hetek óta a híradások középpontjában is a rendkívül hideg időjárás van. A napi megélhetési gondokkal küszködő családoknak nagy kihívást jelent, hogyan meg tudják tartani az otthon melegét. Sok egyedül élő nyugdíjas is nehéz helyzetben van, hiszen bármennyire is spórolnak, nehezen tudják kigazdálkodni a tüzelő árát. Sok esetben választaniuk kell, hogy élelmiszert vesznek vagy tüzelőt… Az elmúlt héten csaknem 30 családnak adtunk 1-1 köbméter tűzifát, mely sokaknak a túlélést jelentette.
A szakemberek és a hajléktalanok jelzései alapján többnyire hétvégén van a legnagyobb szükség ideiglenes szállásokra. Munkanapokon megoldott a szállás és a meleg étel a hajléktalanok számára, viszont hétvégén sokkal kevesebb lehetőség van. A nagy hidegben a Magyar Református Szeretetszolgálat ismét megnyitja egyik intézményét, amely 15 fő befogadására alkalmas.
15 fő befogadására alkalmas épületet nyit meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a fagyoskodó hajléktalanok számára. A XIV. kerületi ingatlanban péntek estétől hétfő reggelig húzhatják meg magukat az otthontalanok. Egy fedett, fűtött épület ebben a hidegben a túlélést jelenti a hajléktalanoknak. Meleg étel és tisztálkodási lehetőség várja a rászorulókat a szervezet. Ezek mellett továbbra is üzemelnek a teajáratok Debrecenben és Budapesten.

Elkészültek a hajléktalanokat fogadó szobáink. Már meg is érkeztek az első ottho...ntalanok. Meglepő, hogy egy huszonéves pár jött először. Ránézésre nem tűnnek hajléktalannak. Illemtudóak, ápoltak, kedvesek és nagyon hálásak azért, hogy van meleg hely, ahol álomra hajthatják fejüket...
Budapesten és Debrecenben ételosztással, forró teával, c-vitaminnal és édességgel járják a várost a Magyar Református Szeretetszolgált munkatársai és önkéntesei. A hajléktalanok mellett várnak minden rászorulót, akinek segítséget jelent egy forró ital és élelmiszer. Szerdától vasárnapig tart a „Majd ha fagy” teajárat, de ha az időjárás szükségessé teszi, a szervezet folytatja a hajléktalanok ellátását.
A Magyar Református Szeretetszolgálat szakképzett szociális munkást keres családgondozó munkakörbe. Szakmai tapasztalattal rendelkező, rugalmas, menedzser szemléletű csapatjátékost keresünk, aki képes az önálló munkavégzésre is. Munkavégzés helye: Budapest. Jelentkezési határidő: február 10. Jelentkezés motivációs levéllel és önéletrajzzal az mrsz@jobbadni.hu címen vagy a Magyar Református Szeretetszolgálat levelezési címén: 1146 Budapest, Hungária krt. 200.

Bár a naptár szerint már két hónapja tél van, hazánk időjárása igen változékonyan alakult az utóbbi időben. Újra beköszönt a rendkívül hideg idő. Sok családnak ez nagymértékben megnehezíti a mindennapjait. Azok, akiknek eddig is gondot okozott a napi megélhetés biztosítása, a hideg időjárás beköszöntével még nehezebb helyzetbe kerültek.
A sárospataki és debreceni refis öregdiákok közös szervezésében február 4-én rendezik meg a VIII. Refis Öregdiák Bált Budapesten. A bál egyházi védnökségét dr. Bölcskei Gusztáv, dr. Csomós József, dr. Steinbach József és dr. Szabó István püspökök vállalták. A rendezvény bevételét a Szeretetszolgálat Mentőöv programjának támogatására fordítják a szervezők.
Jogos elvárás az egyházak részéről a finanszírozás tervezhetősége és kiszámíthatósága – mondta Balog Zoltán államtitkár a Református Törvényhozók Fórumának (RTF) újévi koccintásán január 9-én a Parlamentben, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat is bemutatkozott.

Magyarországon az egy évvel ezelőtti adatok szerint mintegy 2,8 millió szegény vagy nélkülöző ember élt. A Magyar Református Szeretetszolgálat az Egy cseppnyi szeretet elnevezésű kampánya során a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására több mint 2 millió forint adományt gyűjtött.

2011 karácsonyán is többezer gyermeket ajándékoztunk meg támogatóink jóvoltálból Nyilas Misi pakkokkal. A Madarász utcai Gyermekkórházban Lilu, Wolf Kati és Puskás Peti adta át a beteg gyermekeknek szánt meglepetéseket. Az emlékezetes alkalomért és ajándékokért a Gyermekkor Alapítvány kuratóriumi elnöke fejezte ki hálás köszönetét. A következőkben ebből a levélből idézünk.

Harminchárom karácsonyi „kék-vödör” segélycsomagot osztottak ki az 5. Bocskai Lövészdandár nagycsaládos katonái között a debreceni Humánszolgáltató Irodában a református tábori lelkész segítségével.
A december 6-án elindult Mentőöv programunk egy már megsegített családját mutatta be a hír Tv Keresztmetszet című műsora. Ismerje meg Ön is az első családot!
Karácsony közeledtével a nélkülöző családokat élelmiszerrel és Nyilas Misi pakkokkal lepi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. A budapesti átadó ünnepségen 140 gyermek kapott cipősdobozos ajándékot valamint szüleik és a Jesus For Refugees menekültekből álló bibliakör tagjai élelmiszerekből álló csomagokat is hazavihettek. Az ajándékoknak az a különlegessége, hogy sok-sok ember készítette szeretettel, főként ismeretleneknek – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Szabó István, dunamelléki püspök.
Karácsony előtt mindig sok segélykérés érkezik hozzánk. Idén meglepően sok (vagy inkább sokkoló mennyiségű) kérés érkezett a Református Szeretetszolgálathoz. Az a meglepő, hogy nem olyanok kérnek, akik mindig ezt csinálják, hanem számtalan rendes, dolgos családnak kétséges, hogy kerül-e valami szenteste az ünnepi asztalra. Azt vettük észre, hogy a most tömegével beérkező leveleket igen nehezen írták meg a szülők. Érződik, hogy nem szeretnek "alamizsnát" kérni, de máshogy nem tudják megoldani, hogy nekik és a gyermekeknek valóban ünnep legyen az ünnep. Ki tud segíteni? Tényleg szükség van rá. Most és a két ünnep között is lehet segíteni a nehéz helyzetbe került családoknak. http://www.jobbadni.hu/tamogatas

A Magyar Református Szeretetszolgálat által meghirdetett és szervezett Nyilas Misi pakkok szépen gyűltek az anyaországi és a határon túli gyűjtőpontokon is. Elsőként a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium beszámolóját tesszük közzé. Ezúton is köszönjük az adományozóknak a támogatást a nélkülöző családok nevében is!

A Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány (MRSZ) 2011. december 6-án elindította a Mentőöv programot. A program célja, hogy egy albérlet-támogatási rendszer beindításával átmeneti segítséget nyújtson a hitelük törlesztésére képtelenné vált, kilakoltatott családoknak. A támogatottak a lakhatás megoldása mellett kiegészítő szolgáltatásként szociális munkások bevonásával mentálhigiénés és életvezetési segítséghez is juthatnak. A Mentőöv program beindítása érdekében az MRE és az MRSZ létrehozott egy támogatási alapot, így a korábban már utcára került családok karácsony előtt beköltözhetnek átmenti otthonukba.
Az MRE Szeretetszolgálati Iroda pályázatot hirdet „Becsüld meg..." címmel. Pályázhatnak olyan gyülekezetek, ahol legalább 3-4 együttműködő gyülekezeti tag végez közösen önkéntes segítő szolgálatot rászoruló idős emberekért, amely a gyülekezeti életet erősíti a közösséget építi.

A Chio Magyarország Kft. is támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakk cipődobozos kampányát. A vállalattól 50 000 zacskó Chio terméket kaptunk, amelyeket nehéz körülmények között élő családok között osztunk szét a cipődobozos ajándékokkal együtt.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Észak-Magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázat nyertes programjaként Idősek Klubja épült Szögligeten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Az MRE Zsinati Hivatalában tartotta éves találkozóját a Magyar Református Szeretetszolgálat gyülekezeti önkéntes képviselő hálózata. Az alkalmon sok új képviselő jelentkezett az önkéntes szolgálatra. A tanácskozás résztvevői megismerkedhettek a Szeretetszolgálat adventi kampányaival és állandó programjaival valamint elmondhatták, hogy az általuk képviselt gyülekezettel hogyan lehet szorosabb, gyümölcsözőbb az együttműködés.

Alma Mater programunk részeként több mint 500 000 forint értékben adományoztunk bútorokat a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskolának. Az asztalokat, székeket, szekrényeket, kukákat, vitrineket és szószéket is tartalmazó szállítmány nagy segítséget jelentett a református oktatási intézménynek.
Bár még csak egy napja kezdődött el az advent, máris megérkeztek gyűjtőhelyeinkre az első Nyilas Misi Pakkok. Idén is magyarországi, erdélyi és kárpátaljai gyermekeknek gyűjtünk ajándékokat, hogy segítsünk a nélkülöző családoknak. Elég egy kis doboz, tele ajándékokkal, tele szeretettel.

Cseppnyi szeretetet jelképező díszt rakott fel a Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyfájára Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli református püspök és Wolf Kati. A Magyar Református Szeretetszolgálat az adventi időszakban adományokat gyűjt hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek oktatására. A beérkező adományokat csepp alakú díszek jelképezik, melyek az Allee Bevásárlóközpont bejáratánál lévő karácsonyfán gyűlnek.

Több mint hárommillió forint értékű adományt adott át hétfőn Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A Kék Vödör akciót a Debreceni Egyházmegyével és a Dorcas segélyszervezettel közösen, immár második alkalommal szervezték meg. Kárpátalján három intézménybe juttattak el reménnyel és tartósélelmiszerrel teli kék vödröket. A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba, a Péterfalvi Református Líceumba és a Derceni Református Egyházközség Tábita Szeretetszolgálati Központjába juttatta el adományát a három szervezet. Az átadáson Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli református püspök is részt vett, Vad Zsimond pedig a Debreceni Református Egyházmegyét képviselte.
Karácsonyig ezt a hétvégét jelezték a leghidegebbnek az előrejelzések. Ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat péntek este forró itallal és élelemmel sietett az otthontalanok segítségére.

Erdélyben járt Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke. Határon túli területekre sohasem érkezik üres kézzel a Szeretetszolgálat vezetője, most a segélyszervezet adományaként élelmiszert és Bibliát vitt a kolozsvári Református Telefonos Szeretetszolgálatnak.
Remélhetőleg minden kedves támogatónknak megérkezett postán a Jobb Adni magazin idei 3. száma. Ismerkedjenek meg szolgálatunkkal, a segítségnyújtási lehetőségekkel, örömeinkkel és felhívásainkkal. Akik inkább elektronikusan tekintenék meg a lapot, itt megtehetik.

Itthon úgy működik, hogy a diák gyalog, tömegközlekedéssel, biciklivel vagy szülői fuvarozással elmegy reggel az iskolába, majd a tanítás után hasonló könnyedséggel hazatér. Persze vannak ettől eltérő esetek. De mi a helyzet a határon túli magyarokkal?
A Szögligeti Református Egyházközség 35 millió forint uniós támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Észak-Magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázati kiírásában. A 39 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból Idősek Klubja épült Szögligeten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.
Olyan kisgyerekes családot keresünk, akiknek nem megoldott a lakhatása, esetleg albérletben élnek, vagy szülőknél, és szeretnének önálló életvitelhez jutni. A Börzsöny hegységben, Kóspallagon (Váctól kb.20km-re festői természeti környezetben) iskola mentési programba kezdtek. Legalább háromgyerekes (kisgyerekek!) családot keresnek, akinek önkormányzati lakást adnának, az első évben ingyen lakhatással. A férjnek munkát is biztosítanának a helyi közterület fenntartó cégnél - amely Vácon is és a környékben is parkgondozásban és egyéb gépkezeléshez kötött munkában is tevékenykednek. A falu a családot mindenben segítené - a települési kisiskola megmentéséért.
„Kék Vödör – Remény tele” jelszóval nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót szervez a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye és a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet. Az akció két éve indult, először iskoláknak, majd anyaországi és erdélyi családoknak segítettünk, idén pedig a határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatjuk el az élelmiszereket tartalmazó kék vödröket.

A vörösiszap-katasztrófa egy éves évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Kolontáron és Devecserben. Az ünnepségen dr. Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át a katasztrófa után segítséget nyújtó civil és hivatásos állománynak valamint a segélyszervezeteknek.
A tanévkezdés általában nagy terhet jelent a családok számára, nem is beszélve arról, ha egy családban több iskoláskorú gyermek is van. Ezeknek a családoknak nyújt segítséget a Magyar Református Szeretetszolgálat. Tankönyvek, táska, írószerek, füzetek, tolltartó… Ezek beszerzése igencsak megterheli a családi költségvetést. A határon túli magyaroknak is nehéz dolguk van, ezért a már évek óta működő Nyilas Misi Ösztöndíj Program keretében szeptember 2-án több mint száz gyermeket támogatunk tanszercsomaggal (mely pl. füzetet és íróeszközöket tartalmaz) Kárpátalján. Az adományokat a Beregszászi Református Diakóniai központban adja át a Magyar Református Szeretetszolgálat.
„Kisfiunk mellé még szerettünk volna egy kislányt, így születtek meg hármas ikreink”- mondja az immár négy gyermekes apuka. A Kárpátalján élő családnak Nyíregyházán születtek meg az ikrei, egészségesen. A család nagyon örül a gyermekeknek, hiszen ajándékként tekint rájuk, viszont nehéz anyagi körülmények között élnek, kicsi lakásuk és szűkös bevételük van, ezért komoly erőpróba áll előttük – arról nem is beszélve, hogy el tudjuk képzelni mennyire sok és folyamatos feladatot, figyelmet igényel egyszerre három csecsemő… Segítségre van szükségük!
Látva a Kelet-Afrikában kialakult szörnyű helyzetet a Magyarországi Református Egyház már a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón (július 19-24) megemlékezett az éhező szomáliai, etiópiai és kenyai lakosokról. Az egyház szükségesnek érzi, hogy valódi segítséget nyújtson a rászorulóknak, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést indított a szomáliai éhezők megsegítésére.
A debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án már hagyománnyá vált, hogy a virágkocsik felvonulása előtt biciklisek tekernek át ugyanazon az útvonalon. A Magyar Református Szeretetszolgálat is képviseltette magát a kerékpárosok között, csoportunkat Bölcskei Gusztáv Tiszántúli Református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke vezette. A felvonulás után a szervezet képviselői és önkéntesei ellátogattak a Klinika szülészeti osztályára és a Méliusz Juhász Péter Református Idősek Otthonába, ahol 1-1 szál virággal kedveskedtek azoknak, akik csak távolról lehetnek a Virágkarnevál részesei.

A debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án már hagyománnyá vált, hogy a virágkocsik felvonulása előtt biciklisek tekernek át ugyanazon az útvonalon. A Szeretetszolgálat is képviselteti magát a kerékpárosok között. A szervezők 50 főnek biztosítanak helyet, ezért kérjük, akik hozzánk csatlakoznak, jelentkezzenek nálunk! A velünk biciklizők között egy kerékpárt sorsolunk ki, a főszervezők pedig díjazzák a legszebben feldíszített kétkerekűt.
Teljes mértékben felhasználásra és kiosztásra került az Afganisztánban szolgáló Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport református tábori lelkésze és a CIMIC (civil-katonai együttműködés) által, még a felkészítés alatt összegyűjtött különböző civil és református egyházi felajánlásokból származó humanitárius segély.

4 nap, 3700 résztvevő, több száz önkéntes, 150 program - ez a Csillagpont számokban. Július 23-án véget ért a tatai Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, melyen a Szeretetszolgálat orvoscsoportja biztosította az orvosi ellátást.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program "Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal" című pályázati konstrukciójához benyújtott energetikai fejlesztési pályázatunk 2011. május-július hónapban sikeresen megvalósult Dunaalmáson.

A Magyar Református Szeretetszolgálat július 14-én megkezdte az iszapkárosultak ingóságpótlását. Nagyon örülök, hogy létrejött ez az alkalom, hiszen itt vannak az első családok, akik megkapták a kárenyhítés teljes összegét - emelte ki az átadóünnepségen Toldi Tamás Devecser polgármestere, aki külön köszönetét fejezte ki a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy az ingóságpótlást úgy oldották meg, hogy az a Devecser környéki vállalkozások és foglalkoztatottak javára legyen.

A Nemzeti Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázat nyertes programjaként komplex rehabilitációs központ épült Budapesten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.
A Szögligeti Református Egyházközség 35 millió forint uniós támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Észak-Magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázati kiírásában. A több mint 39 millió forintos összköltségvetésű beruházásból Idősek Klubja épül Szögligeten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

A gyereknap nemcsak Magyarországon, hanem Afganisztánban is várva várt alkalom a kicsik számára. Ezen alkalomból a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (MH PRT) a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával Pol-e Khomri város egyik óvodájának és árvaházának gyermekeit látta vendégül.

10 000 lelkes önkéntes, napsütés, zivatarok, mosolygós és fáradt arcok, tiszta környezet, fogyatékkal élők és épek közös munkája, rendezett parkok, több tonna összegyűjtött szemét, egységesebb közösség... ezek jellemezték az idei Szeretethidat. Egy stábbal ellátogattunk budapesti Szeretethíd helyszínekre, a projektekből ízelítőül íme egy videóriport.

„Egy nap, ami nem érted van, de igazán rólad szólhat” – ígérte egy hang a Szeretethíd beharangozó videójában. A Kárpát-medencei református önkéntes napok résztvevőinek nyomába eredtünk, hogy megtudjuk, tényleg így történt-e? Kik és hogyan szolgáltak május 20-21-én? Erről szól – korántsem teljes – budapesti körképünk.
Véget ért a 2011-es Szeretethíd. Több, mint 10 000 résztvevő, napsütés, zivatarok, lelkes, mosolygós és fáradt arcok, tiszta környezet, egységesebb közösség... ezek jellemezték az idei Szeretethidat. Hamarosan közzéteszünk beszámolókat a szeretethid.jobbadni.hu oldalon, addig is íme egy kis ízelítő.

A Magyar Református Szeretetszolgálat szociális programjainak az is célja, hogy egy nélkülözőt ne csak egyszer egy-két napra vagy pár hónapra segítsünk túl a nehéz helyzeten, hanem hosszútávon oldjuk meg a gondjait. Ezért is indítottuk el a Vetőmag- és a csirkeprogramunkat.

Már csak hármat kell aludni és jön a Szeretethíd. Jelentkezők számában már megdöntöttük a tavalyi rekordot, nagy a készülődés, érkeznek a pólók... A lányoknak jó hírünk van: idén készülnek női fazonú pólók is, hamarosan felpróbálhatjátok, addig is íme pár kép. A gyermekekről sem feledkeztünk meg, ezért a kisiskolásoknak is külön készíttettünk pólót. Önkénteseink lelkesen pakolják össze egyházmegyénként a különböző méretű és színű, "felkiálltójeles" felsőket.
Tegnapig lehetett jelentkezni a Szeretethídra. Az önkéntességet népszerűsítő programra évről évre egyre többen jelentkeznek. Idén több, mint 8000 résztvevő regisztrált a honlapon. Tudjon meg még többet a programról.
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) újabb adományokat osztott szét Pol-e Khomri város több intézményében a leginkább rászorult emberek számára. A városi börtön női részlegében a PRT költségvetéséből vásárolt ajándékcsomagokat – higiéniás termékeket és női ruhákat, plédeket –, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából gyermekruhákat és játékokból, édességekből álló csomagokat kaptak az európai ember számára szinte elképzelhetetlen körülmények között fogvatartott nők és gyermekeik.
Legyetek felkiáltójellé! A Kárpát-medencei református önkéntes napokra készülve látványos felvezető filmet publikált a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Megéri időben jelentkezni a Szeretethídra, mert akik későn jelentkeznek, azoknak nem tudjuk garantálni, hogy jut Szeretethíd póló és az elvégzendő feladatok listája is idővel egyre szűkül - most még lehet válogatni! Hajrá, most még lehet jelentkezni!

Adminisztrátor, koordinátor munkakörbe keres munkatársat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Elvárás: precizitás, középfokú angol nyelvvizsga, Office programok magabiztos kezelése.

A Magyar Református Szeretetszolgálat harmadszor szervezi meg a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat 2011. május 20-21-én. Tavaly több mint 8000 önkéntes mozdult meg azért, hogy segítsen a környezetében élőkön.

Tartósélelmiszert és tisztítószereket osztott Húsvét előtt a Magyar Református Szeretetszolgálat Budapesten. A nehéz körülmények között élő családoknak nagy segítséget jelent, hogy az ünnep előtt tartósélelmiszerből álló csomagot kaptak.

Kiégett egy családi ház április 7-re virradóra Hernádkakon. A hűtőláda meghibásodása okozta a tüzet, melyben minden odaveszett, a családnak semmije sem maradt, még egy váltás ruhájuk sem. A helyi lelkipásztor kérte a Magyar Református Szeretetszolgálat azonnali segítségét. A szeretetszolgálat munkatársai még aznap átadtak a család minden tagjának méretre válogatott ruhákat - alsó ruháktól a cipőn át a kabátokig-, ágyneműket, tisztítószereket és két hétre elegendő élelmet.

A Magyar Református Szeretetszolgálat tartósélelmiszerekből álló segélycsomagot készített össze a VIII. kerületben élő rászorulóknak. A Külső-Józsefvárosi gyülekezeti teremben adták át a lelki és testi táplálékot a kerület lakosainak.
Leányfalun tartotta soron következő képzését a Magyar Református Szeretetszolgálat Orvoscsportja. Az önkéntesekből álló csoport két napot töltött együtt. A találkozó célja a képzés és a csapatépítés volt.
Ahol szükség, ott a segítség – az Magyar Református Szeretetszolgálat, illetve zsinati fenntartású diakóniai intézmények biztosítják április első két hetében három Pest megyei szociális intézmény 360 lakójának az étkeztetését. Mint ismert, március elején a nehéz gazdasági helyzetbe került Pest megyei önkormányzat számos iskolájában és szociális intézményében függesztette fel szolgáltatását az étkeztetést végző cég a hatalmas tartozások miatt.
Japánban három milllió forint értékű adományt adott át a Magyar Református Szeretetszolgálat. A katasztrófa után a kiutazott csoport a Japán testvéregyházzal közösen felmérte, hogy mire van a legnagyobb szükség a földrengés és cunami sújtotta országban. A szeretetszolgálat további segítségnyújtást tervez. A későbbiekben hosszabban beszámolunk az MRSZ terveiről, elvégzett szolgálatáról.
A Magyar Református Szeretetszolgált négy fős csoportja kedd reggel érkezett meg Tokióba. A küldöttek először a Japán testvéregyház vezetőivel találkoznak.

A Magyar Református Szeretetszolgálat három millió forint értékű adományát kedden adta a Japán testvéregyház székházában Osgyán Dániel, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.
A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) CIMIC (civil-katonai együttműködés) részlegének jóvoltából az utóbbi időben jóval nagyobb figyelem irányult az afganisztáni Baghlan tartomány női lakosaira, mint talán máskor. Elkezdték kiosztani – többek között – a misszió református tábori lelkésze által összegyűjtött református humanitárius segélyt is.

Bár az orvoscsoport szombaton nem utazott Japánba, a Magyar Református Szeretetszolgálat mégis küldött egy csoportot a földrengés és cunami sújtotta területre. A Magyar Református Szeretetszolgálat négy fős csoportja hétfőn délben utazott Japánba.

A fukusimai atomerőműben történt robbanás miatt megnövelték a kitelepítés körzetét a létesítménytől 20 km-es sugárra. A segélyszervezeteket arra kértek a Japán kormány, hogy álljanak készenlétben, de várakozzanak arra, hogy biztosítani tudják számukra a bejutást. Jelenleg nem engednek át csapatokat az evakuált zónán, melytől északra van az a terület, ahol az orvoscsoportok hathatós segítséget tudnak nyújtani. Mivel nem biztosított a segélyezési területre való eljutás, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy nem utazik ma Japánba, hanem készenlétben marad itthon.

A Japánt megrázó hatalmas erejű földrengés után a Magyarországi Református Egyház Elnöksége felkérte a Magyar Református Szeretetszolgálatot, hogy lehetőség szerint vegyen részt a katasztrófa áldozatainak megsegítésében. Ezt követően az MRSZ képviselői a Magyarországi Japán Nagykövetségen a Református Egyház részvétét fejezte ki az országot sújtó katasztrófa miatt, majd felajánlotta a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségét. A szeretetszolgálat orvoscsoportja kész kiutazni és segítséget nyújtani a földrengés és cunami sújtotta területen.

Kedves Testvérek! 2011.03.11-ére virradóra Japán észak-keleti partjait a Richter-skála szerint 8.9-es hatalmas erejű földrengés rázta meg. A földrengést 7-8 méter magas szökőár követte, mely több parti települést szinte letörölt a térképről.
Szombaton indul Japánba a Magyar Református Szeretetszolgálat Orvoscsoportja. A hat fős, önkéntesekből álló csoport tíz napot tölt a katasztrófa sújtotta térségben.

Szeretnél a munkáddal segíteni? Érdekel, hogy működik egy segélyszervezet? Szeretnéd szakemberektől, „élesben” megtanulni a kampánykommunikáció működését? Jelentkezz hozzánk!
A IV. Református Jótékonysági bálon 360 fő vett részt. A belépőjegyek árából illetve a támogatók felajánlásaiból valamint a tombolából összesen kétmillió forint gyűlt össze a bácskossuthfalvi református óvodának. A támogatást a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatja el a délvidéki intézménynek.

Az újságban beszámolunk a Magyar Református Szeretetszolgálat széleskörű segítségnyújtásáról. A lap eletronikus változatát letöltheti a honlap olvasószobájából illetve hamarosan megérkezik a magazin támogatóink postaládájába is.

A Magyar Református Szeretetszolgálat árvízi programjában felmért igények szerint az árvízkárosultaknak tizenöt millió forint értékű bútort készíttetett el. A lakásokat egyesével felmérték és a levett méretek valamint az egyedi kérések alapján készítették el az igényelt bútorokat.
Téli ételosztásainak harmadik – utolsó – állomásához érkezett Bódvalenkén a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az előző hónapokban a településen élő hatvan családnak osztott tartós élelmiszert a szervezet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpát-medencei református lelkészek festményeiből és fafaragásaiból rendez kiállítást a IV. Református Jótékonysági Bálon Debrecenben.

Közel százhúsz fő vett részt azon a konferencián, amit a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezett az önkéntesség témakörében. Január 27. és 29. között Berekfürdőn azok az önkéntesek és lelkipásztorok gyűltek össze, akik jól működő gyülekezeti önkéntes modellt mutattak be illetve érdekelte őket, hogyan lehet saját közösségük életét fellendíteni az önkéntes szolgálattal.
Hatvan családnak osztott tartós élelmiszer csomagot a Magyar Református Szeretetszolgálat Bódvalenkén, január 20-án. Az összesen csaknem háromszázezer forint értékű adománycsomagok lisztet, olajat és bugonyát tartalmaztak.

A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös szervezésében a február 18-án megrendezésre kerülő IV. Református Jótékonysági Bál a megmaradásáért küzdő bácskossuthfalvi református óvodát támogatja.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportjának egyik tagja, Dr. Kutnyánszki Valéria az év orvosa díjra jelöltek között van. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen szakemberekkel dolgozhatunk. Kérjük, segítsen szavazatával, hogy valóban ő lehessen a díjazott, hiszen megérdemli!
A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Tiszáninneni Református Egyházkerület három szivattyút ajánlott fel és juttatott el Újfehértóra, ahol a házak lassan egy hete vízben állnak.
A Duna Televízió december 24-i Család - Barát Magazinjában a Szentendrei Skanzen iparművészei feldíszítenek egy fenyőfát, melyet a műsor után a Magyar Református Szeretetszolgálat egy árvízkárosult családhoz szállít el, hogy nekik se múljon el ajándék és karácsonyfa nélkül az ünnep.
A vörösiszap-ár sújtotta területről azt a jelzést kapta a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy ebben a hideg időben a legnagyobb szükség gyermekcipőre van. A két községben kétszáz pár gyermekcipőt osztott ki a Szeretetszolgálat. A Hunép Zrt. adományából jó minőségű, meleg lábbeliket vásároltunk.
Száz iszapkárosult családnak karácsonyi ajándékokat és segélycsomagokat adott át közösen a Református Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat valamint a Magyar Vöröskereszt. A rászorulók fenyőfát, fenyőfa díszeket is kaptak december 17-én.
Százhetven hátrányos helyzetű gyermeket ajándékozott meg a Magyar Református Szeretetszolgálat december 21-én, Csepelen. A rendezvényen dr. Szabó István, püspök (Dunamelléki Református Egyházkerület) és Pál Sándor, kuratóriumi elnök (Magyar Református Szeretetszolgálat) köszöntötte az egybegyűlteket, majd Bella Levente koncertje örvendeztette és mozgatta meg a fiatalokat. A gyerekek a program végén kapták meg a támogatóink által összeállított Nyilas Misi pakkokat.
Bódvalenke nevét sokan a monumentális falfreskóiról jegyzik meg. A Magyar Református Szeretetszolgálat hosszabb távú fejlesztésbe kezdett a faluban, melynek részeként 2010. december 20-án tartós élelmiszert osztott.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az ongai református templomban szervezett sajtótájékoztatóján ünnepélyesen átadta azt a 15 millió forint értékű bútoradományt, mellyel az árvízkárosult családokat támogatja.
2010-ben is elindítottuk az immár negyedik éve működő Nyilas Misi Karácsonya programunkat. A program célja, hogy egész Kárpát-medencében élő (Magyarország, Kárpátalja, Románia, Horvátország) rászoruló gyermekeknek szeretnék szebbé tenni a karácsonyt, ezért cipődoboznyi ajándékokat juttatunk el hozzájuk.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az árvízkárosult családoknak 15 millió forint értékű bútorjegyeket adományozott. A kivitelező minden családnál felmérte az igényeket és elkészítette a bútorokat. Főként konyhabútorokat igényeltek a katasztrófa sújtotta területen. A bútorokat december 17-én ünnepélyesen átadja a családoknak Csomós József, püspök (Tiszáninneni Református Egyházkerület) és Pál Sándor, kuratóriumi elnök (Magyar Református Szeretetszolgálat).
Hatszáz Nyilas Misi Pakkot adott át december 15-én, Erdélyben a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Felvidéken gyűjtött 500 csomagot Parajdon, száz csomagot pedig a királyhágómelléki Hegyközszentimrei Református Egyházközségben osztották ki a rászoruló gyermekeknek.
Nyolcvan cipődobozos ajándékot adtunk át a Baracskai Büntetésvégrehajtó Intézetben a fogvatartottak családjainak. Az istentiszteleten Szénási László tahitótfalui lelkipásztor szolgált, az ajándékokat pedig Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke adta át.

A Magyar Református Szeretetszolgálat minden év végén megrendezi az adományozók köszöntését, ahol bemutatja éves munkáját, szolgálatát, tevékenységeit és köszönetet mond támogatóinak a kapott segítségért. December 7.-én, kedden tíz órától a Zsinati Székház tanácstermében gyűltek össze adományozók és adományozottak.

Újból megrendezzük a Tiszántúli Református Egyházkerülettel a Református Jótékonysági Bált Debrecenben, mely bevételét délvidéki Napsugár Református Óvoda javára ajánljuk fel. A támogatás szeretetszolgálatunk Alma Mater Programján keresztül jut majd el a bácskossuthfalvi óvodához.
A Magyar Református Szeretetszolgálat minden év végén megrendezi az adományozók köszöntését, ahol bemutatja éves munkáját, szolgálatát, tevékenységeit és köszönetet mond támogatóinak a kapott segítségért. Ismét szeretettel meghívjuk a rendezvényre, hogy összegezhessük éves tevékenységünket és együtt örülhessünk visszatekintve az elvégzett segítségnyújtásunkra!

A Magyar Református Szeretetszolgálat „krízisjáratot” indított hétvégén, hogy a hidegben ennivalóval és meleg itallal segítse az otthontalanokat. Pénteken és szombaton, Budapesten, pénteken és vasárnap pedig Debrecenben több helyszínen osztottunk „túlélő csomagot”, amely forró teát, szendvicset és csokoládét tartalmazott.

Sok gyermek Karácsonya ajándékok nélkül múlik el. Ezen változtathatunk együtt! Ehhez elég egy cipősdoboz: tele ajándékokkal, tele szeretettel! Ajándékát elküldheti a 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. postacímre, vagy leadhatja az Önhöz legközelebb eső gyűjtőhelyre.
Megkezdődött az árvíz okozta károk helyreállítása Sajószentpéteren, a Fecskeszögben. A város ezen részén több mint 300 cigány család él. A kora nyári árvíz mintegy 100 házban okozott károkat - mostanra több tucat épület helyreállítása elodázhatatlanná vált.
A Magyar Református Szeretetszolgálatot azzal a kéréssel keresték meg, hogy a bajbajutott családoknak segítsen téli tüzelővel. A nagy hideg és a fagyok beállta előtt a Szeretetetszolgálat november 25-én tűzifát osztott a vörösiszap-ár sújtotta területen élőknek. Harminckét család számára, háztartásonként 1m3 fát osztottak ki munkatársaink. A rászorulók megsegítésére a segélyszervezet tovább folytatja a "tűzifa programot".
A héten kerül támogatóink postaládájába a Jobb Adni magazin őszi száma. Honlapunkon keresztül is belelapozhat újságunkba, melyben az elmúlt időszak áldásaiért adunk hálát és beszámolunk a tervezett és a már elvégzett szolgálatokról, tevékenységekről.

Olvasóink számára biztos nem ismeretlen a Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából palackozott egyedi Calvinum bor. A különleges borokért kapott adományok értéke egy év alatt közel négy millió forint volt, melyet kárpátaljai segélyezési célokra használtunk fel (erről az előző magazinban beszámoltunk). A készlet elfogyott, de új felajánlást kaptunk Asztalos Zoltántól, a Nektár Pincészettől. Egyedi, limitált kiadású 2008-as Tokaji Furmint Vióka került palackozásra a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatására. A különleges bor karácsonyi ajándéknak is kiváló! Egy palack értéke 1500 forint.
Hagyományteremtő céllal rendezte meg első jótékonysági aukcióját október 29-én a Magyar Református Szeretetszolgálat. Festményeket, szobrokat, kerámiákat, régiségeket, illetve borokat ajánlottak fel különböző magánszemélyek és galériák. Az aukció darabjai között számos Kossuth-, Munkácsy-, Csokonai- és Holló László díjas alkotó műve is szerepelt.
A Soul & Gospel Fesztiválra az állójegyek már mind elkeltek, ülőjegyek korlátozott számban még kaphatók.A Hillsong London már elkezdte turnéját, szerdán érkeznek Magyarországra, hogy a Soul & Gospel Fesztiválon együtt dicsőítsenek a magyar közönséggel.

A Dunántúli és a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közös szervezésben több mint 100 önkéntes dolgozott Devecserben október 23-án, szombaton. A lelkipásztorokból és önkéntesekből álló csoport iszaplapátolásban, lelkigondozásban és takarításban segített az iszapkatasztrófa helyszínén. Amint beértünk a városba, síri csönd támadt a buszon, a döbbenten szemlélődő utasok érezték, ezt a napot nem felejtik el hamar…
Jótékonysági hangversenyt tartottak Pákozdon a Református templomban. A koncert résztvevői több mint 300 000 forintot gyűjtöttek össze az iszapkatasztrófa károsultjainak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Dunántúli Református Egyházkerület önkéntes lelkipásztori munkanapot szervez Devecserbe, október 23-ra.

A Dunántúli Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntesei október 16-án Devecseren voltak. Iszapot lapátoltak, takarítottak és segítettek, amiben csak tudtak. A hét fős csoport egy napig maradt a katasztrófa sújtotta területen. Az önkéntesek által készített fotók magukért beszélnek, folytatásként ezeket láthatják.

Október 24-én jótékonysági hangversenyt tartanak a Pákozdi református templomban. Belépődíj nincs, adományokat elfogadnak az iszapkárosultak javára.

Mindannyian megrendülve értesültünk a Kolontár és Devecser lakosságát ért drámai katasztrófáról, mely alapjaiban forgatta fel a települések békés lakosságának életét. Sem az emberi sorsokban, sem a természetben nem tudjuk felmérni az okozott károkat és pusztítást, ám a bajbajutottak iránti felelősségünk azt diktálja, hogy azok mellé álljunk most, akik mindent elveszítettek!

A Harmat Kiadó 20. születésnapja alkalmából könyvvásárt rendez. A kiadó könyvei 20-40-60-80 % kedvezménnyel lesznek kaphatók. Időpont: 2010 november 5-6. (péntek - szombat) 10-19 óráig Helyszín: Budapest VII. kerület, Hársfa u. 33. (Wesselényi u. - Hársfa u. sarok)

Harminc millió forint értékű utalványokat osztott ki az árvízkárosultaknak hétfőn a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az építőanyagokat a tüzép már elkezdte szállítani a támoagtott családoknak, a bútorigényeket most méri fel a kivitelező cég. Az iszakpárosultaknak kétszáz férőhelyet ajánlott fel a Református Egyház, balatonfenyvesi és balatonszárszói üdülőiben.
A Magyar Református Szeretetszolgálat átmeneti szállást ajánl fel a Kolontárról és Devecserről kiköltöztetett családok számára. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szerint természetes, hogy ilyen helyzetben a Református Egyház a rászorulók segítségére siet.
Közel háromezer kötet könyvet adott át a Történelmi Vitézi Rend a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a kárpátaljai magyarság javára.
Kedd kora reggel még méteres iszap állt Devecser utcáin, ahol négyszáz házat öntött el az ár. Lassan levonul az ár és megkezdődik a takarítás. A tűzoltóság munkatársai magasnyomású berendezésekkel tisztítják az utakat, az iszapömlés károsultjai pedig lapátolják a házból illetve a kertből az ottmaradt hordalékot, iszapot. A Magyar Református Szeretetszolgálat közel kétmillió forint értékű tisztító- és fertőtlenítőszereket visz a térségbe, hogy ezzel is segítse a helyreállítási munkákat. A szeretetszolgálat gyűjtést szervez a rászorulók megsegítésére az alábbi számlán: CIB BANK 10702019-85008898-51100005. Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel „iszapkárosultak”.
A Magyar Református Szeretetszolgálat pályázatot hirdet „Jól működő önkéntes gyakorlatok gyülekezetünkben” címmel. Pályázhatnak olyan gyülekezetek, ahol legalább 3-4 együttműködő gyülekezeti tag végez közösen önkéntes szolgálatot, mely a gyülekezeti életet erősíti, és a közösségépítésben is szerepe van.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hagyományteremtő jelleggel szervezi meg első jótékonysági aukcióját, amelynek az Országos Széchényi Könyvtár ad otthont 2010. október 29-én, pénteken. Az aukció célja a Kárpát-medencében élő szegény sorsú gyermekek egészségügyi, iskoláztatási és szociális támogatása. Az aukció védnöke Schmittné Makray Katalin, Magyarország Köztársasági Elnökének felesége és Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöke.

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) gyülekezeti képviselői találkoztak szombaton a zsinati székházban. Az alkalmon jelen levők megismerkedhettek az MRSZ történetével, programjaival, munkatársaival és azzal, hogy milyen fontos szerepe van a gyülekezeteknek a szeretetszolgálat életében és fordítva.
Szeretettel hívunk minden bejelentkezett és minden leendő, még nem regisztrált Képviselőnket 2010. szeptember 18-án 10.00-15.00 között a MRE Zsinati Hivatalában megtartandó első találkozónkra (1146 Budapest, Abonyi út 21).

Csapatépítés és szakmai felkészülés volt a célja annak a találkozónak és képzésnek, amit a Magyar Református Szeretetszolgálat tartott önkéntes orvosainak szeptember 11 - 12-én. A Varbó-Fónagyságon a csoport tagjai elméleti és gyakorlati oktatásban is részt vettek.

A tiszafüredi Szivárvány-ház 2010-ben ünnepli a 74. születésnapját. Fennállásának története alatt voltak szép számmal nehezebb évek, időszakok - mind a működés, mind a tárgyi feltételek tekintetében -, az itt élő fogyatékos emberek azonban mindig kiegyensúlyozott, boldog életet élhettek a róluk gondoskodók szeretetteljes munkájának köszönhetően.
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Soul & Gospel Fesztivál Budapesten, mely a korábbi helyszínről - a Westend tetőteraszról- a Papp László Budapest Sportarénába költözik. 2010. november 3-án két nagyszerű együttes ad koncertet, a Hillsong London és a London Community Gospel Choir (LCGC). Jegyigénylés és további információ hamarosan itt. Igen, lehet másokon segíteni úgy is, hogy közben szórakozunk! Aki a Soul & Gospel Fesztiválra a www.jobbadni.hu oldalon keresztül igényel jegyet, belépőjének árával a borsodi árvízkárosultaknak segít, a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül. Jegyvásárlásánál kérjük, jelezze: árvízkárosultakért. A koncert szervezői 50 árvízkárosult gyermeket is meghívtak az alkalomra, hogy az újjáépítés és egyéb nehézségek között kikapcsolódást biztosítsanak nekik.

Az idős klub több évtizedes működtetése során 2010-ben a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány pályázatának köszönhetően, először nyílt lehetőség arra, hogy fogyatékkal élők is képesek legyenek a klub megközelítésére, és az idős klub épületének használatára. Az épület felújításán túl a pályázat másik célja a tartalmi fejlesztés volt, mely lehetőséget adott szélesebb körben, komplexebb gondozásra, és foglalkoztatásra is egyaránt.

A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Pszichiátriai Betegek Otthona 80 férőhellyel működő bentlakásos intézmény, melyben pszichiátriai betegségben és mentális retardációban szenvedő ellátottak gondozása folyik. Jelenleg 38 nő és 40 férfi él az otthonban. Gondozásuk 3 gondozási egységben történik. Akadálymentesítésre a férfi gondozási részlegben került sor, azon belül is az ún. „vizesblokk” (fürdőszoba, WC- helyiségek, szennyes tároló, előterek) felújítása valósult meg.
A Szögligeti Református Egyházközség 35 millió forint uniós támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Észak-Magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázati kiírásában. A támogatásból Idősek Klubja épül Szögligeten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

A Nemzeti Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztés” című pályázat nyertes programjaként komplex rehabilitációs központ épül Budapesten az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a már megkezdett és befejezett felújítások folytatásaként sor kerülhetett a hármas egység akadálymentesítésére, valamint az orvosi szoba felújítására, hiszen rendkívüli előrelépést jelent intézményünk számára az egyes helyiségek átalakítása, korszerűbbé tétele.
A Martonyiból és Rakacaszendről érkező gyermekek egy hétig élvezhették a Római Teniszakadémia vendégszeretetét, az intézmény igazgatójának Márky Jenőnek a meghívására. A vendégek nagy része még nem járt a fővárosban, ezért a gazdag programkínálatban többek között budapesti városnézés is szerepelt.

Folyóinkon lassan levonult az árhullám. Tudjuk, hogy sok helyen a több évszázados rekordokat megdöntötte a vízállás. A víz mindent elvitt. Elvitte a házakat, az emlékeket, az állatokat, a termést. Ma már alig hallunk a médiában ezekről a családokról. Lassan hátradőlünk a karosszékben, és azt mondjuk, hogy túl vagyunk a nehezén. Pedig az érintett családoknak csak most kezdődik a neheze. Most kell az életüket teljesen újra szervezni. Segítsünk együtt!
A Magyar Református Szeretetszolgálat az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére ma indított útnak egy teherautónyi gyorssegélyt, amely főként esőkabátot és gumicsizmát tartalmaz, mert Szabó Béla, Csíkszeredai Magyar főkonzul szerint erre van a legnagyobb szükség. A segélyszállítmány értéke 500 000 forint.

A mai napon a debreceni regionális irodában élelmiszersegély osztást tartottunk a Hajdú-Bihar megyében viharkárt szendvedett családoknak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az árvízi segítségnyújtás során a Protestáns Tábori Lelkészséggel együttműködve több településen osztott élelmiszert, ruhát és segített a rászorulóknak. Sajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész gondolatait adjuk közre.
A Magyar Református Szeretetszolgálat jövő héten negyven árvízkárosult gyermeket nyaraltat Balatonfenyvesen. A megáradt patakok vízszintje apad, de a segítségnyújtásra most még nagyobb szükség van.
Szendrőládon már elkezdődött a kitelepített családok visszaköltöztetése és a lakások takarítása. Csütörtökön két teherautónyi adományt szállított Szendrőládra támogatónk. A segélyszállítmány ásványvizet, friss kenyeret, tisztító és fertőtlenítőszert, gyermekjátékot, ruhát, lisztet, tésztát, hagymát és krumplit tartalmazott.
A Magyar Református Szeretetszolgálat a kitelepítetteket folyamatosan ellátja friss és tartós élelmiszerekkel. Ma Szendrőládon az alapvető élelmiszereket juttattuk el a rászorulóknak. Tejet, kenyeret és kolbászt kaptak.

Szendrőládon megkezdődött a kitelepített családok visszaköltöztetése illetve az elhagyott házak takarítása. Ehhez nagy szükség van fertőtlenítőszerekre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 20 tonna Domestost kapott adományként, valamint egyéni felajánlóktól is sok takarító illetve fertőtlenítőszer érkezett.
A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Tábori Lelkészség ma Szendrőládon osztott friss élelmiszert (kenyeret és kolbászt) a kitelepített családoknak valamint felmérte a szükségleteket a környező területeken.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Protestáns Tábori Lelkészség ma Felsőzsolcán és Szendrőládon osztott élelmiszert (500 kg kenyeret és 300 kolbászt). Felsőzsolcán a legelzártabb területekre csak gumiruhában, derékig, mellkasig gázolva a vízben jutottak el.
Országszerte három helyszínen várjuk természetbeli adományaikat az árvízkárosultak javára. Legújabb gyűjtőpontunk a Lévay József Református Gimnáziumban van, itt hétfő reggel 7 órától folymatosan (non-stop) várjuk tárgyi felajánlásaikat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat hétfőn többek között Hernádkércsre vitt adományt, ahol matracokat, takarókat, ásványvizet és gyermekruhákat adott át a község polgármesterének Kiss Lajos Zoltánnak.

A Magyar Református Szeretetszolgálat terepen tartózkodó munkatársai azt jelezték, hogy kevesen gondolnak arra, hogy a gyermekeknek is vannak szükségleteik. Ezért gyűjtésbe kezdtünk, és vasárnap délután ötkor elindítottunk egy 400 000 forint értékű adományt, mely pelenkát, babatápszert, ásványvizet, gyermekjátékot, takarót, hálózsákot és ruhát tartalmazott.
Néhány fénykép - kommentár nélkül - a Magyar Református Szeretetszolgálat pénteki és szombati segítségnyújtásáról. A tetteink beszélnek...
Szombat reggel átszakadt a gát Sajóecsegen, Gesztelyen pedig le kellett zárni a Hernád hídját, mert a tengernyi méretűre áradt folyó már csaknem átbukott rajta. A segélyszervezetek és önkéntesek legfőképpen Edelényben segítenek, de a környező településeken is nagy szükség van segítségre.

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai tegnap óta Szendrő, Szendrőlád, Varbó és Vadna környékére szállítják adományaikat. Fodor Gusztáv a szeretetszolgálat lelkész-igazgatója elmondta: "megdöbbentő, hogy itt vannak olyanok, akik tényleg éheznek. Sem idejük, sem lehetőségük nincs enni. Nagy szükség van a segítségre!
A Magyar Református Szeretetetszolgálat Edelényben 1500 adag levest és milánói makarónit oszt, a kitelepítetteknek és a területen dolgozóknak. Azonnali felajánlásokat várunk, melyeket ma és holnap juttatunk le az árvíz sújtotta területekre a kitelepített családoknak. A Polgármesteri Hivatal jelzése alapján leginkább takarókra, matracokra és ruhaneműre van szükség. Kérjük adományával segítsen a rászorulókon. Felajánlását megteheti az alábbi elérhetőségen. Előre is köszönjük! Gilicze Réka 30/748-6256 gilicze.reka@zsinatiiroda.hu
A Magyar Református Szeretetszolgálat ma délután Edelényben 1500 adag levest és milánói makarónit oszt szét az árvíz miatt kitelepítetteknek és a védelmi munkálatokban résztvevőknek. A Dunamelléki Református Egyházkerület egy millió forintos gyorssegéllyel támogatta a Szeretetszolgálat árvizi segítségnyújtását. A Tiszáninneni Református Egyházkerület holnap egy 8-10 főből álló lelkigondozói csoportot küld az árvíz sújtotta területekre, hogy ne csak a fizikai és anyagi segítségnyújtást, hanem a lelki támogatást is megkaphassák az árvízkárosultak.
A Magyaroszági Református Egyház Zsinata mai ülésén az árvízkárosultak megsegítésére 10 millió forint gyorssegélyt különített el, melyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület rendelkezésére bocsájt, és kéri a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségét az árvízi védekezési munkákban.
A Magyar Református Szeretetetszolgálat lelkészekből álló Lelkigondozói csoportja péntek délután és szombaton egész nap Edelényben és az árvíz sújtotta környező településeken végzi szolgálatát. A lelkigondozókra különösen nagy szükség van árvíz, katasztrófa idején.
A Kárpátaljai Református Egyház az árvízkárosultak javára 2,5 millió forintot gyűjtött, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttat el a rászorulókhoz.
Megérkezett Varbóra a Magyar Református Szeretetszolgálat ötven matracból, plédből és párnából álló szállítmánya, melyet a kitelepítettek elszállásolásánál használnak fel. Munkatársaink a segélyosztás után a kitelepítésben nyújtanak segítséget.

A Magyar Református Szeretetszolgálat háromszázezer forint értékű tartós élelmiszert osztott ki Vadna, Nagybarca, Bánhorváti és Kazincbarcika-felső területén a kitelepített családoknak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat csütörtökön a száztíz kitelepített szendrőládi családnak adott át segélycsomagot, amely élelmiszert, takarót, tisztító- és fertőtlenítőszert tartalmazott. Az adomány értéke közel félmillió forint.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 35 fős csoportja Edelényben segédkezik az árvízvédelemben. Az újabb segélyszállítmányon kívül harmincöt segítőt vitt a szolgálat az árvíz sújtotta területre, hogy fizikai munkával is segítséget nyújthasson. További önkéntes segítők jelentkezését várjuk!
A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai Kazincbarcikán segítenek, ahol a felső-barcikai városrészben derékig ér a víz. Este 10 körül tetőzhet a vízállás, addig még fél métert is emelkedhet a vízszint. Szeretetszolgálatunk 8 fővel van jelen a területen, várhatóan egész éjszaka kint lesznek és homokzsákokat pakolnak, illetve segítenek, ahol tudnak.
Megtisztelő számomra, hogy a Szeretethíd szervezői felkértek a fővédnöki szolgálatra 2010-ben. Megtisztelő, ugyanakkor önvizsgálatra késztető is. Hosszú álmatlan éjszakai órák töprengései között gyakran felmerült bennem, hogy mit is jelent számomra a megbízás, mit üzen a Szeretethíd, mint életre támadó és megelevenítő gondolat.
Több mint ezren jelentkeztek a mai napig, a Szeretethíd Református Önkéntes Napra. A május 21-22-én megrendezendő akcióban idősebbek és fiatalok egyaránt találhatnak testhezálló feladatot.

A holland Shirchadasj & band 25. alkalommal látogat el hazánkba, hogy 10 napon keresztül szerte Magyarországon és erdélyben egy egész estét betöltő koncerttel örvendeztesse meg a közönséget.

A Van Remény Program keretében a Magyar Református Szeretetszolgálat újabb létminimum alatt élő családokat segített a debreceni regionális központjából.

Idén 25. alkalommal jön több, mint egy hetes turnéval Magyarországra a hatvanfős ének- és zenekar. Grace ’kegyelem’ címet adták koncertsorozatuknak, mellyel Kolozsvárra és Zilahra is ellátogatnak. A jótékonysági koncerteket negyedik alkalommal szervezik közösen a Magyar Református Szeretetszolgálattal. Ebben az évben a rendezvény bevételét a református Nevelőszülői Hálózat javára ajánlották fel, akik a családvesztett gyermekekkel foglalkoznak.

Elkészült és elfogadásra került a Magyar Református Szeretetszolgálat 2009. évi közhasznúsági jelentése.

2010. március 13-án a Mályi Református Konferenciaközpontban ülésezett a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Orvoscsoportja. A találkozó célja az eddigi nemzetközi missziós utak tanulságainak kiértékelése és a felkészülés volt.

A május 21–22-i rendezvény szervezői a szeretethid.jobbadni.hu oldalon várják az önkéntes csoportok jelentkezését a vállalt feladat megjelölésével. Az érdeklődők a honlapon található tavalyi élménybeszámolókból meríthetnek ötleteket a megvalósítható szolgálatokra vonatkozóan.

Tisztelt Szeretetszolgálat! Kedves Réka! Szeretnénk megköszönni, a ruhaadományokat, melyeket a Vajdaságba adtatok. Nagyon nagy hasznát vettük, mert az embereknek élelemre sincs pénzük, nemhogy ruhára. Ezért még egyszer nagyon köszönjük a segítséget. Ha a későbbiekben esetleg tudántok bármilyen formában támogatni, azt nagyon szívesen és hálás szívvel vesszük. Isten áldjon Téged és a Szeretetszlgálatot! Etelka és Gbor (Muzslai)
7,5 millió forint értékű orvosi fogyóeszközt valamint a Külügyminisztérium és az ÁNTSZ 4 millió forint értékű gyógyszeradományát - hastifusz és tetanusz védőoltásokat - juttat el a karibi országba a Magyar Református Szeretetszolgálat. Munkatársunk szombaton indul útnak, hogy a segélyszállítmányt átadja haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. Abba a klinikába juttatjuk el adományunkat, melyet a földrengés után nyitott meg és üzemeltetett második orvoscsoportunk.
2010-ben immár harmadik alkalommal rendezi meg a Tiszántúli Református Egyházkerület a Református Jótékonysági Bált, ezúttal a felvidéki Rozsnyói Általános Iskola javára. Amellett, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság tagjai között erősíteni kívánjuk az összetartozás, az összetartás érzését, célunk természetesen az is, hogy minden évben támogatni tudjunk egy-egy konkrét intézményt feladatai ellátásában. Az est bevétele a Magyar Refomátus Szeretetszolgálat Alma Mater Programjan keresztül jut el a támogatott iskolához.
Csoportunk tagjai minden gond nélkül megérkeztek ma délután Budapestre. Bár csomagjaik egy része elveszett, mégsem bánkódnak, hiszen a Haitin töltött egy hét alatt folyamatosan megtapasztalhatták mekkora segítség volt, hogy időt, fáradtságot nem kímélve orvosi tudásukat és a magukkal vitt gyógyszereket felhasználva segítséget nyújtottak azoknak, akik egyébként nem kaptak volna orvosi ellátást.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja által működtetett klinikára sok olyan csecsemőt, kisgyermeket hoznak, akik nem jutnak megfelelő élelemhez, ha ennivalóhoz jutnak, akkor a felnőttek ételét eszik, ami sokszor szennyezett, koszos. A gyermekek arcán elváltozás, sebesedés látszik a fertőzés miatt.

Orvoscsoportunk megkapott egy kis klinikát, ami a földrengés óta nem üzemelt. Berendezkedtek és itt látják el azokat a betegeket, akik felkeresik őket. Sok gyermeket visznek hozzájuk, akiknek adományozóink jóvoltából gyógyszereket és tápszereket adnak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat második orvoscsoportja az első munkanap után úgy látta, Port-au-Prince teljesen lefedett orvosilag, ezért ma Carrefourba mentek, ahol a földrengés epicentruma volt.

Helyi idő szerint reggel 8-kor érkezett Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja. A mai napon ugyanabban a sátorkórházban látták el a betegeket, amelyet külföldi segélyszervezetekkel közösen hoztak létre a földrengés után.

Hat fős orvoscsoport indult útnak ma hajnalban Budapestről Haitire, hogy ellássa azokat a betegeket, akiket a földrengés óta nem látott orvos, illetve megelőzze, megállítsa a várható járványokat és segítséget nyújtson a kisgyermekeknek, csecsemőknek, akiket szüleik koszos vízzel itatnak.
Két nagy gyógyszergyár és nagyon sok magánszemély fogott össze a Magyar Református Szeretetszolgálattal azért, hogy a csütörtök hajnalban induló második orvoscsoport minél több segélyt vihessen a rászorulóknak Haitire.
Forintszámla információ: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány 1146 Budapest, Hungária krt. 200.

Kimerülten, de elégedetten érkezett meg orvoscsoport szombat délután Budapestre. Elmondásuk szerit az öt fős orvosi segítségnyújtás csepp volt a tengerben, de úgy indultak útnak, ha már egy életet sikerül megmenteniük, már megérte elutazni Haitire. Elmondhatjuk: megérte!

Jönnek, szerveznek és visszamennek. A csoport egy hetet töltött a földrengés sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. Az első két napban a repülőtéren látták el a betegeket, később összefogva a német, angol és tajvani segélyszervezetekkel ideiglenes kórházat állítottak fel a belvárosban. Az utcai ellátópontban ötvenen dolgoztak azon, hogy ellássák azokat a betegeket, akiket a földrengés óta nem látott orvos.

Operation Haiti: search, organise and help until needed. The group has spent a week in Port-au-Prince, the capital of the earthquake stricken country. They treated the wounded people on the airfield in the first two days. Then they joined their hands with the German, English and Taiwanese team and erected a field hospital in the city. There were 50 medical people there, treating those who has not received medical help since the earthquake.
Orvoscsoportunk ma reggel utórengésre ébredt, mint utólag kiderült 6,1-es erősségű volt. Segélycsapatunk jól van, senkinek sem esett bántódása, de az igen erős utórengésre mindenki felébredt.

Orvoscsoportunk tegnap egész nap nem volt elérhető telefonon. Azért, mert nem a már megszokott port-au-prince-i repülőtéren fogadták betegeiket, hanem egy német csoporttal a város zsúfolt, különösen segítségre szoruló részén látták el a bajbajutottakat.
A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja közösen a német, tajvani és angol segélycsapattal létrehozott egy átmeneti kórházat a földrengés centrumának közelében. Az utcai ellátó ponton ma 50-en dolgoztak, hogy minél több betegen segíthessenek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja a főváros, Port-au-Prince repülőterén látja el a sérülteket. Megérkezésükkor egy kisfiút vittek hozzájuk, akinek összeomlott a keringése – hála Istennek, sikerült megmenteni. A csoport éjt nappallá téve dolgozik, a nap bármely szakában készen állnak a betegek ellátására.

Kedd este igen erős, a Richter-skála szerinti 7.3-as erejű földrengés rázta meg Haiti fővárosát. A több mint egymillió lakosú főváros nagy része, kórházai, iskolái romba dőltek, maga alá temetve több tízezer embert. A főváros infrastruktúrája lebénult, lassítva a mentési munkák elindulását. Az országban nagyon kevés az orvos, ezért a betegeket a családtagok a főváros repülőterére viszik, hogy az érkező segélyszervezetek orvosai azonnal segíthessenek nekik. A fővárosban olyan nagy az éhség és a kétségbeesés, hogy a lakosok a halottakból óriási halmokat hordanak össze, hogy ezzel hívják fel a segélyszervezetek figyelmét a baj nagyságára, és ösztönözzék őket a gyors segítségnyújtásra.
A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja szombat hajnalban kezdi el a segítségnyújtást Haiti fővárosában, Port-au-Princeben. Kérjük segítsen Ön is a katasztrófa utáni helyreállításokban, abban, hogy a családoknak minél hamarabb fedél kerülhessen a fejük fölé, és a sebesültekhez eljuthasson meg megfelelő gyógyszer. Amennyiben támogatni kívánja a Haiti missziót, megteheti az alábbi számlaszámon: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 (Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány,1146 Budapest, Hungária krt. 200., kérjük a csekken, átutaláson tüntesse fel: "Haiti misszió".

Sikeresen landolt a Dominikai Köztársaságban a gép, melyen a szeretetszolgálat egészégügyi csoportja utazott. Már tovább indultak Haiti felé, magyar idő szerint éjfél után érik el a főváros, Port-au-Prince térségét.
Szerda éjjel lezárták Haiti repülőterét, egyetlen civil gépet sem engedtek be az országba. Csütörtök reggel feloldották a tilalmat. A törölt járatok nem közlekednek, és az amerikai polgári légi irányítás korlátozza az újabb járatok indítását. Munkatársaink készenlétben állnak, hogy amint sikerült újabb lehetőséget találni a kiutazásra, indulnak. Amennyiben ma el tud indulni a csoport, az orvosok a mentőkutyákkal és kutatókkal utaznak, ha csak később érkeznek meg, akkor az orvoscsoport utazik ki hat fővel.
Pénteken hajnal 2-kor indult útnak Budapestről az öt fős csoport, melyet két orvos, két ápoló és a csoportvezető alkot. Reggel fél hatkor indul a repülőgépük Bécsből, majd Frankfurton keresztül jutnak el a Dominikai Köztársaságba, ahonnan a további 200 km-t szárazföldi közlekedéssel küzdik le. Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be érkeznek az orvosok péntek délután. A katasztrófavédelem és az ENSZ helyi koordinátorai kijelölik számukra a területet, ahol el kell látniuk a hozzájuk érkező túlélőket, sérülteket. Az orvosokra, ápolókra nagy szükség van a földrengés sújtotta területen, mert a túlélőkért kutató szakembereket is bevonják a betegek ellátására, amíg nincs elegendő orvos a körzetben.
Orvosokkal és mentőkutyákkal indul a bajbajutottak segítségére a Magyar Református Szeretetszolgálat. A kiutazó csoport két orvosból, három mentőkutyából és egy segítőből áll. A hat fős mentőcsapat -INSARAG minősítéssel rendelkező kereső kutyák és szakemberek, a Pest megyei kutatócsoport tagjai - a Haitin kedden végigsöprő 7-es erősségű földrengés sebesültjeit részesíti elsősegélyben, ellátásban és mentőkutyákkal további túlélők után kutat.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által meghirdetett „A fogyatékos emberek egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása a szociális ágazatban” című programja keretén belül „Szociális alap- és szakosított ellátást, valamint gyermekjóléti alap- és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó közintézmények akadálymentesítése” című felhívásra benyújtott „A Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthona Támogató Szolgálat – Súlyosokat gondozó épületének akadálymentesítése” című pályázatunk pozitív elbírálásban részesült.

A Nyilas Misi karácsonya programunk keretében már 1000 cipősdoboznyi ajándékot eljuttattunk erdélyi gyermekeknek az elmúlt hetekben. Azonban újabb szállítmányt sikerült eljuttatnunk ezúttal Kőrispatak és Szováta településekre.

A nyugati téri aluljáróban több százan gyülekeztek a Nem Adom Fel egyesület és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös szervezésében tartott élelmiszerosztáson.
Ebben a menüpontban tudja letölteni az önkéntes gyülekezeti képviselői jelentkezési lapot!

A mai napon sikerült egy kis karácsonyi melegséget varázsolnunk a debreceni menekülttábor lakóinak. A táborban élő gyermekek karácsonyi ajándékot is kaptak a Nyilas Misi Karácsonya program keretében.

Sokszor találkozunk olyan támogatókkal, akik a kérésünkön felül segítenek, akik nem csak, hogy lelkesek, hanem Szentlelkesek. Egyikőjüket Isten arra indította, hogy megszépítse egy csapat nehéz sorsú gyerek karácsonyát és így mutasson a mi Atyánkra.

„Ki tudja, ki volt Nyilas Misi?” – kérdezte a józsefvárosi gyerekektől Szabó István dunamelléki püspök azon az ajándékosztáson, amit a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) szervezett Budapesten, a Salétrom utcai gyülekezet templomában december 16-án.

Ebben a menüpontban részletes infromációkat találhat a cipősdoboz gyűjtő akciónkról!
300 gyermeknek és 100 családnak tette szebbé a karácsonyát a Református Szeretetszolgálat az adakozók segítségével. A DVSC Futball Klub játékosai is a szeretetszolgálat kezdeményezése mellé álltak.

A berettyóúflalusi polgármesteri hivatal és a helyi iskola lelkésze közösen keresték meg a mai napon az MRSZ munkatársait, hogy egy családnak sürgős segítségre lenne szüksége. A család otthonában a teljes padlózat beszakadt a ház alatt. Hála Istennek senki sem tartózkodott az épületben, így személyi sérülés nem történt. Azonban a lakás teljes berendezése megsemmisült.

Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon parkjában több nyárfa veszélyessé vált mind a lakókra, mind az épületre. A fák kivágása képzett favágókkal és tűzoltókkal, nagy körültekintéssel történt, valamint az ott lakó fogyatékkal élő fiatalok is besegítettek a munkába.

Az elmúlt napokban ismét élelmiszert osztottunk a legrászorultabb családok között. Debrecenben ezúttal az előkészített dobozokat ki is szállítottuk a támogatt személyeknek.

Ebben a hírmodulban olvashatják Osgyán Dániel kollégánk naplóját, aki jelenleg Afganisztánban veszt részt egy segélyakcióban és egy fejlesztési program előkészítésében. A napló megfeleő technikai körülmények között minden nap frissül. AZ ÚJ BEJEGYZÉSEK A SZÖVEG ALJÁN TALÁLHATÓAK!

A Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportja augusztus végén a horvátországi Haraszti Református Egyházközség templomának tetején dolgozott, hogy a templomsüvegen konstrukciós hiba miatt keletkezett kárt helyreállítsa. A munkálatok befejezésére a mai napon került sor.
Kálvin Hagyománya - Református kulturális örökség a Duna mentén címmel a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállítás a kálvini hagyomány nyomán mutatja be a dunamelléki református népesség vallásgyakorlatát, eltérő társadalmi rétegeinek kultúráját, és a magyar művészeti, irodalmi és tudományos életben betöltött szerepét. A megnyitóra a Magyar Református Szeretetszolgálat is meghívást kapott.

Több mint négy tonna élelmiszert oszt szét Afganisztánban a Magyar Református Szeretetszolgálat. A tartós élelmiszerek és a ruhaneműk már megérkeztek a célterületre Debrecenből. Osgyán Dániel a MRSZ nemzetközi munkacsoport igazgatója október 31-én, szombaton indul az ázsiai országba, hogy kiosszák az adományokat a rászoruló kisgyermekes családoknak.

Szeptember 20-ra meghívás érkezett a Csapókerti Református Gyülekezetbe, ahol az Evogelini Mária Mozgalom két tagja tartott beszámolót a nővériség szolgálatáról, Isten közöttük végzett csodáiról. A pocsaji református egyházból Fecske Csaba lelkész, Fodor Ferencné gondnokasszony és ifjú Simon Antalné vett részt.

Több családnak tudtunk az elmúlt napokban élelmiszerrel segíteni. A hozzánk beérkezett kérések alapján 15-20 kg-os élelmiszer csomagokkal segítettünk a nehéz helyzetben lévő családoknak.

Két tanteremnyi iskolapadot adott át a Szeretetszolgálat a zilahi református iskolának. A padokat és a hozzájuk tartozó székeket két új tanterem berendezésére fogják használni az intézményben.

Segíts gyógyulni programunk keretében egy újabb családnak tudtunk segíteni a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj községben.

A Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány - partnerségben a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal - „Könyvtámasz 2009" néven könyvadomány pályázatot hirdet hátrányos helyzetű csoportokat támogató civil szervezetek számára.

A hideg idő beköszönött hazánkba. Debrecenben és környékén is tapasztaljuk, hogy a korai, enyhe de télies időjárás rákényszerít bennünket, hogy elővegyük melegebb ruházatunkat, kabátjainkat. Ezt az időjárás változást legjobban a hajléktalanok érzik és szenvedik meg. Ők azonnal, a saját bőrükön érzik a csontig hatoló hideg fájdalmas megérkeztét.
Itt találhatja azoknak a helyeknek a listáját, ahol leadhatja az összeállított cipősdobozokat.

A Van Remény! programunk keretében ruhaosztást tartott alapítványunk közel 200 rászoruló család számára. Az adományként kiosztott ruhákat Szénási András kollégánk közbenjárására sikerült megszereznünk és eljuttatnunk az érintett településre.

2009. október 6-án megtartotta soros ülését a Kárpát-medencei Diakóniai Koordinációs Tanács, melyet a határon túli egyházkerületek diakóniai előadói, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriuma és a Zsinati Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága alkot.

2009. október 4-én vasárnapi istentiszteletek keretén belül az Alsójózsai és Felsőjózsai Református Egyházközségekben járt a Magyar Református Szeretetszolgálat. A gyülekezetek új lelkésze, Gacsályi Zsolt meghívásának tettünk eleget, amikor elvállaltuk a megtisztelő meghívást.

Alapítványunk vezetősége a diakóniai konferencia miatt uzaott Kárpátaljára, de nem érkeztek üres kézzel. Több folyamatosan futó és alkalmi jótékonysági programunk "eredményeit" tudtuk átadni a támogatottaknak.

Diakóniai napot szervezett a Kárpátaljai Református közösség a térségben élő és szolgáló közel 700 presbiter számára. A Dercenben tartott félnapos rendezvényen alapítványunk vezetőségi tagjai közül többen is előadást tartottak.

Egy kárpátaljai 22 éves diáklány magyarországi orvosi kezeléséhez járulhatott hozzá alapítványunk 100.000 Fotinttal. A kezeléshez szükséges összeget a diáklány pénteken vette át debreceni irodánkban.

Egyedül nem megy - szólt a filmsláger. Kérjük jelentkezzen Ön is!

Újabb könyadomány juttathattunk el Kárpátaljára. Az iskolás gyerekek a legkiválóbb magyar nyelvű tankönyveket, lexikonokat és ismeretterjesztő kiadványokat kaphatták meg támogatóink jóvoltából.

A mai napon sürgős segélykérést kellett teljesítenünk. A család nagyon rossz körülményeire tekintettel Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai gondozás alá akarták vonni a 6 gyermeket.

A mai napunk a rengeteg más jellegű munka mellett örömteli volt. Sikerült egy családot megóvni attól, hogy két kisgyermekükkel az utcán kelljen tölteniük az éjszakákat.

Budapesti kollégánk - Szénási András - közbenjárására, egy nagyértékű, új könyvekből álló szállítmánnyal lepett meg bennünket egy budapesti cég. A könyveket a derceni iskolás gyermekek kapták meg.

A Szeretetszolgálat munkatársait is megkérdezték a riporterek, hogy hogyan alakulnak a bérkező adományok az elmúlt időszakban...

Az iráni elnökválasztás után (2009. június) elszbadult a pokol az ország fővárosában, Teheránban. Az új választásokat követelő több százezres tömeg az utcákra vonult. A tüntetéseket az ország vezetése brutálisan leverte. A tüntetőket nemegyszer mesterlövészek tizedelték rejtekhelyeikről. A fiatalokat - többnyire egyetemistákat - éjszakánként válogatás nélkül verték, kínozták. Függetlenül attól, hogy részt vettek-e a megmozdulásokon vagy sem.

2009. szeptember 13-án vasárnap a Tahitótfalui Református Egyházközség vendége lehetett a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Van remény programunk keretében több Roma családnak segítettünk az MRE Cigánymisszió szolgálat munkatársaival.

Egy svájci házaspár Norvégiából gyalogos zarándoklatot tart Görögországba, hogy felhívja a világ figyelmét egy ritka betegségre, a CHARGE szindrómára. A genetikai eredetű betegségben szenvedők fejlődési rendellenességekkel jönnek a világra. Hallás- és látáskárosulás, az arc eltorzulása, növekedési és fejlődési zavarok is jellemzik a tünetegyüttest.

A Megtört Kenyér program keretén belül 130 családnak tudtunk ismét alapvető élelmiszereket osztani a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmeggyesen.

Gyógyászati segédeszközökkel segíthettünk a baktalórátházai fogyatékosokat gondozó intézetnek.

Calvinum. Ez a neve annak a bornak, melyet Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából palackoztatott a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az egyedi címkézésű bor értékesítéséből befolyt összeget kárpátaljai rászorulók megsegítésére fordítják majd.

Tisztelettel kérünk mindenkit, aki csekken adja fel adományát a Szeretetszolgálatnak, hogy az adminisztrációt megsegítve pontosan, olvashatóan töltse ki az adatokat!

Augusztus 4-én egy egész napos “akció” keretében használt ruhákat válogattunk, osztályoztunk és csomagoltunk a debreceni reptéren található raktárunkban. Ezúton is köszönjük a Hajdúsámsoni Ifjúság segítségét, akik 15 fővel, lelkesen és odaadóan végezték a munkát.

Július 4-8 között egy hat fős csoporttal Hamburgban (Németország) jártunk. Egyik támogató partnerünk jóvoltából építőanyagokat kapott szervezetünk, melynek a kibontását és kamionra pakolását ez a kis csoport oldotta meg.

A Magyar Református Szeretetszolgálat szolgálatát kezdetektől a határokon átívelő segítségnyújtás jellemezte. Fejlődésünknek köszönhetően 2008-ban Burmában több mint 700 betegnek segíthettünk egy súlyos természeti katasztrófa után.

A Megtört Kenyér program keretében Tyukodon 130 hátrányos helyzetű család számára tudtunk alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokat osztani. A családok lisztet és cukrot vihettek haza, mely enyhített a mindennapi megélhetés napi problémáin.

A viharkárok helyreállításán dolgozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportja. Összetört cserepek, teniszlabda nagyságú lyukak, széttört faágak, törmelék. A házak falain, mint géppuska golyósorozat feketéllettek a jégeső verte lyukak. A településen szinte minden második ház teteje sérült, a jég a tetőkön kívül a redőnyöket, ablakokat, és a házak vakolatát tette tönkre. Ez a kép fogadta a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti csoportjának öt tagját Nyírbogdányban a pusztító vihar és jégeső után.
Jönnek, szerveznek és visszamennek A csoport egy hetet töltött a földrengés sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. Az első két napban a repülőtéren látták el a betegeket, később összefogva a német, angol és tajvani segélyszervezetekkel ideiglenes kórházat állítottak fel a belvárosban. Az utcai ellátópontban ötvenen dolgoztak azon, hogy ellássák azokat a betegeket, akiket a földrengés óta nem látott orvos.
A Kárpátaljai Református Egyház az árvízkárosultak javára 2,5 millió forintot gyűjtött, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttat el a rászorulókhoz. Az adományt Nagy Béla a Kárpátaljai Református Egyház főgondoka adja át szombaton Bölcskei Gusztáv püspöknek, a Zsinat lelkészi elnökének, a fehérgyarmati emlékavató ünnepségen.
Meghívó az Magyar Református Szeretetszolgálat Képviselőinek I. találkozójára Szeretettel hívunk minden bejelentkezett és minden leendő, még nem regisztrált Képviselőnket 2010. szeptember 18-án 10.00-15.00 között a MRE Zsinati Hivatalában megtartandó első találkozónkra (1146 Budapest, Abonyi út 21).
Az MRE Szeretetszolgálati Iroda "Becsüld meg" címmel pályázatot hirdet. Pályázhatnak olyan gyülekezetek, ahol legalább 3-4 együttműködő gyülekezeti tag végez közösen önkéntes segítő szolgálatot rászoruló idős emberekért, amely a gyülekezeti életet erősíti a közösséget építi.

A Chio Magyarország Kft. is bekapcsolódott a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakk cipődobozos kampányába. A vállalat több mint 50 000 zacskó Chio terméket ajánlott fel programunk támogatására.