Katasztrófahelyzetek során egyre nagyobb szükség van a civilek összefogására. A katasztrófák elleni védekezés rendszerét megújító folyamat keretében Miskolcon a polgári védelmi szervezetekbe beosztottak és a most megalakuló Bükk Mentőcsoport tagjainak eskütételi ünnepségére került sor június 2-án, valamint a résztvevő szervezetek bemutatóira. A Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat is részt vett az alkalmon. Látványos bemutatóval, hatalmas sátorral, kerületi önkéntesekkel mutattuk meg, hogy a Református Egyház képes és kész tenni a környezetében élők védelme érdekében.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület önkéntesei homokzsákpakolással, szivattyúzással és a Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói csoport bevetésével a Szeretetszolgálat sátra mellett igazán látványos segítségnyújtó akciót mutattak be. A helyi katasztrófavédelem bemutatóján pedig református lelkigondozó segítségét is kérték, amikor a megrendezett helyzetben egy öngyilkos-jelöltet kellett lebeszélni értelmetlen tervéről. Hisszük, hogy az együttműködésben sokaknak tud segíteni a példaértékű kerületi kezdeményezés és a Magyar Református Szeretetszolgálat!