Nem kellett az utcán aludni a két pici gyermeknek
send print
2009.09.21

A mai napunk a rengeteg más jellegű munka mellett örömteli volt. Sikerült egy családot megóvni attól, hogy két kisgyermekükkel az utcán kelljen tölteniük az éjszakákat.

A családfő kétségbeesetten kereste meg a mai nap folyamán a Püsöki Hivatal dolgozóit. Ők azonnal a Szeretetszolgálat irodájába kísérték az elkeseredett apát. Ő elmondta, hogy saját hibájukon kívül álló okok miatt az utcára kényszerültek. Két pici gyermekükkel félnek nekimenni az első éjszakának, amikor nem lesz hova menniük.

A Szeretetszolgálat egyelőre nem üzemeltet saját hatáskörben olyan intézményt, ahová az ilyen helyzetben lévő családokat befogadhatjuk. Ilyen helyzetekben azt mondhatnánk, hogy sajnáljuk, de próbálkozzanak máshol. De amikor saját gyermekeinkre gondoltunk, nem tudtuk elküldeni a családfőt és a kint várakozó családot. Lázas szervezésbe, telefonálgatásba és keresésbe kezdtünk. Néhány órával később örömmel szóltunk az apának, hogy sikerült megoldani a problémájukat.

Este 8 órára már az új, ideiglenes "otthonukba" érkeztünk. A gyermekek már mélyen aludtak az egész napos kimerítő várakozás és ügyintézés után. Ők nem is sokat érzékeltek abból a feszültségből, amit a szülők éltek át ezen a napon. Békésen szuszogtak szüleik karjaiban.

Hálásak vagyunk Mennyei Atyánknak, hogy gondot visel rólunk. Odahajol hozzánk és kinyújtja segítő kezét. Ma is ezt tapasztalhattuk meg. Átéltük, hogy egy lehetetlennek tűnő helyzetben is van megoldás. Boldogok vagyunk, hogy a család tagjai melegben, tiszta, rendezett körülmények között hajtották álomra fejüket.

megérkezés a fárasztó és feszült nap után