Nem lehet szavakat találni arra, ami itt van...

Műtő. Néhény szike, olló, csipesz. Ennyi. A műtűágyon egy deszkához kötik ki az ember kezét altatás alatt. Nincs sterilizálójuk (elromott és 60 éves). A kórtermekben rozzant ágyak. Beteg, nagyon-beteg emberek. Készítettünk sok fényképet, azok talán többet elárulnak. Azon gondolkodtam éppen, hogy mennyit panaszkodunk otthon az egészségügy helyzetére. Na ide kellene beutalni mindenkit egy napra. Azt hiszem minden magyar páciens kezet csókolva rohanna haza a saját orvosához. Pedig nem az orvosokkal van itt a baj. Ők mindent megtesznek amit lehet. Takarítanak, rendet tartanak, és mindent elkövetnek, hogy a betegeken segítsenek. Pedig 70 dollárért (13 000 Ft) dolgoznak havonta. (csak hogy érzékeljük: egy lepukkant szoba ára egy éjszakára 35 dollár). 

Döbbenetes látvány fogad a női részlegben is. Szülőszoba? Szinte semmi berendezés. A betegszobákban is csak az ágyak és egy rozsdás infúziós állvány. 3 nővér összesen a kórházra. Szomorú arcok a szobákban. Az egyik szobába belépve egy "70 dolláros" orvos kedvesen, szeretettel köti be a koszos infúzós szereléket egy hat napos kisbaba csöppnyi karjába. Anyukája riadt arcal szorongatja. Én pedig próbálom a könnyeket gyorsan szétmorzsolni a szemem alatt, nehogy meglássák, hogy sírok. Megint nem tudok mit tenni. Tehetetlennek érzem magam. Próbálok félrehúzódni a 10-15 fős kísérőcsoportunk elől. Úgy érzem megint egy olyan képet láttam, ami örökre beleégett a retinámba. Látom, hogy Iván is megdöbben. Csenben megyünk tovább a következő helyiségekbe...

A kórház után visszamentünk a szállásunkra. Próbáltunk híreket kapni a kabuli merényletről. Ezután egy órát beszélgettünk Ivánnal a kórházról. Eldöntöttük, hogy ha törik -  ha szakad, segíteni fogunk ezen a helyen. Ma olyat láttunk, ami biztosan motiválni fog az elkövetkező hónapokban arra, hogy mindent megtegyünk a támogatottakért. Az egy órás beszélgetés után munka következett. 4 órán keresztül végigmentünk pontosan a rendelkezésre álló információkon. Gyors összefoglalást készítettünk és egy alapvető stratégiát az MRSZ Afganisztáni munkájához. 

Kint beesteledett. El akartunk menni az 50m-re levő kiszáradt folyómederhez sétálni. Nem enedtek ki a helyi biztonsági őrök. Nem tudtak angolul, ezért felhívták a főnöküket, aki elmondta, hogy nem engedhetnek ki, mert még ott sem leszünk biztonságban. A hírek gyorsan terjednek. Délelőtt már volt a szállásunkon a rendőrség, hogy kik vagyunk és mit csinálunk a városban. Azt mondta, hogy már biztosan azok is tudják, hogy itt vagyunk akik esetleg nem örülnek ennek. Na ezzel megnyugtatott... 

Kedves biztonsági őrünk pastu nyelven elmagyarázta (elmutogatta), hogy azért az udvaron sétálgathatunk. A kevéért tettünk is Ivánnal vagy 2 kört a 10x10-es udvaron. :)

Majd bementünk a közösségi helyiségbe. A TVben éppen Mr. Bean volt. Szép színfoltja volt az estének, hogy a beszédet nem tartalmazó, vicces filmen együtt nevettünk a hangosan kacagó afgán férfiakkal. Itt, a falakon belül béke van. Nevetés. Magyar és Afgán együtt nevet...

A péntek, szombat, vasárnap, hétfői beszámolót készer írtam újra. Valamiért mindig elveszett, hiába mentettem. Azt gondoltam, hogy az itteni internet kapcsolat lehet a hibás. Végül rájöttem, hogy egy-egy hír karakterszáma maximalizálva van. Ezért hiába írok többet, elvész.

Így az utolsó napokat csak tőmondatokban foglalom már össze.

November 06. Péntek

Ma lettem 33 éves.

Reggel hatkor indulás Mazar-E Sharifba.

3 órás út, 3 órás tárgyalás a következő évről.

10 perces vásárlás és 3 óra vissza.

Utolsó egyeztetés a kórházzal.

Majd pihenés.

November 07. Szombat

Reggel 4 órás egyeztetés a katonasággal a logisztikai feladatokról.

Indulás vissza Kabulba. 

Útközben a 3800 méter magas Szalang hágón szakad a hó.

A kocsi elakad. A sofőr rutinosan felrakja a házilag barkácsolt hóláncot és megyünk tovább.

Este 7-9 között pedig vacsora a sofőr családjánál. Ez nagyon-nagy megtiszteltetés itt.

November 08. Vasárnap

Reggel 4 órás megbeszélés az afganisztáni leendő kollégákkal a következő hónapok feladatairól.

Mindent át kell vele beszélni töviről-hegyire. Visszakérdezni mindenre, hogy pontosan érti-e a feladatot. Délután végre pihenés. Pihenés, mert nincs áram egész este. 

November 09. Hétfő

Utazás haza. A reptérre 9 azaz kilenc ellenőrző ponton keresztül lehet bejutni. Azt hiszem rekord.

Kedd hajnal 1:00 Debrecen....