Mályiban ülésezett a MRSZ Készenléti Orvoscsoportja
send print
2010.03.13

2010. március 13-án a Mályi Református Konferenciaközpontban ülésezett a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Orvoscsoportja. A találkozó célja az eddigi nemzetközi missziós utak tanulságainak kiértékelése és a felkészülés volt.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2008-ban Burmában, 2009-ben Koszovón és Afganisztánban, 2010 január és február folyamán három alkalommal járt Haitin. A felhalmozottt nemzetközi tapasztalatokat gyűltek össze kiértékelni a szervezet munkatársai és a missziókban részt vevő orvosok. A találkozó másik fő célja a továbblépés irányának a meghatározása volt és a csoport szakszerű felkészítése volt egy esetleges újabb természeti katasztrófára. 

A találkozó alatt a résztvevők megismerhették a MRSZ négy éves Kárpát-medencei és nemzetközi tevékenységét, működését és értékeit. A vészhelyzeti protokol ismertetése után a résztvevők közösen áttekintették a Készenléti Orvoscsoport eszközkészletét és a fogyóeszközeinek listáját. Előadást hallhattunk a csoport nemzetközi szabályrendszereiről (Code of Conduct) és a kommunikációjáról. 

A jó hangulatban eltelt találkozó végén megegyezés született a következő továbbképzések fontosságáról és tematikájáról.