Jótékonysági bál a bácskossuthfalvi református óvoda megmentéséért
send print
2011.01.17

A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös szervezésében a február 18-án megrendezésre kerülő IV. Református Jótékonysági Bál a megmaradásáért küzdő bácskossuthfalvi református óvodát támogatja.

Szeptembertől veszélybe kerülhet az új félév indítása a bácskossuthfalvi református óvodában. A hat éve működő intézménybe két csoportba 53 gyermek jár. Ez az első és egyetlen református óvoda, amely államilag elismert Szerbiában. Ennek ellenére hivatalos úton sem sikerült elérni, hogy – más országokhoz hasonlóan – állami támogatáshoz jusson az intézmény. A jelenlegi számítások szerint szeptembertől már nem tudják működtetni az óvodát, ezért a Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége úgy döntött, hogy a IV. Református Jótékonysági Bál bevételével a vajdasági intézményt támogatja.

Játszóházból óvoda

 

2005-ben szülők kezdeményezték, hogy Bácskossuthfalván óvodát indítson a református egyház. Az első évben 19 gyermek iratkozott be az akkori „játszóházba”. Egy óvónő volt ekkor, Csomortán Melinda, aki valóságos hivatástudattal, önkéntesen vállalta ezt a komoly feladatot – jó ideig teljesen ingyenesen. 2010. szeptember 1-jével már két „hivatalos” óvodás csoportot indítottak, két óvónőt, és két dadát alkalmaztak. A második csoport a református egyháznak visszajáró egykori iskolaépületben kezdte meg munkáját. Ezt az épületet az állami óvoda használja máig, azt sikerült elérni, hogy a második csoport helyet kapjon itt. Hosszú és fáradságos tárgyalások után az érintettek megértették: az egész faluközösség számára a legjobb az lesz, ha az egyház visszakapja valamikori épületét. Már csupán a végzést várják, hogy visszaírassák a református gyülekezet nevére az épületet.

 

Balkáni útvesztők

 

Az óvoda anyagi fedezetét a visszakapott termőföldekből befolyt összeg biztosította. A megnövekedett bevétel oly mértékű volt, hogy bátran belefoghattak az új iskolaévbe. Sajnos ez a reményteljes kezdet szalmalángnak bizonyult. Már a következő évben gyakorlatilag a felére esett a bevétel az állami szankciók miatt, ezért került veszélybe az új tanév elkezdése.

Nemcsak az anyagi nehézségekkel kell megküzdeniük az óvoda dolgozóinak, nagy lelki terhelésnek vannak kitéve azáltal is, hogy egy épületben vannak az állami óvodával, ahol sokkal kedvezőbb anyagi körülmények között dolgoznak. Mindezek ellenére hűségesen és szakszerűen végzik munkájukat a református óvodában dolgozók.

A magyar nyelv és kultúra őrzése mellett a református értékek továbbítása a célja az óvoda munkaközösségének valamint feladatuknak tarják a többségi katolikus hitű vajdasági közösségben megőrizni a magyar reformátusság örökségét.

A támogatás a Magyar Református Szeretetszolgálat Alma Máter Programján keresztül jut el az óvodához.

A megmaradásért küzdő délvidéki református óvodát a belépőjegy megvásárlásán kívül is van lehetősége támogatni.
Számlaszám: 11738008-20011428
A megjegyzés rovatba kérjük feltűntetni: Alma Mater

www.reformatusbal.hu