Ismét Szeretethíd - május 20-21.
send print
2011.04.18

A Magyar Református Szeretetszolgálat harmadszor szervezi meg a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat 2011. május 20-21-én. Tavaly több mint 8000 önkéntes mozdult meg azért, hogy segítsen a környezetében élőkön.

A Szeretethíd a Magyar Református Szeretetszolgálat programja, és mindenki számára nyitott, aki kész segíteni a környezetében élőkön. Célunk, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az ország minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek.  A program azzal a céllal jött lére, hogy a Református Egyház megmutassa, nem csak panaszkodni tud, hanem képes és kész tenni a környezetében élőkért. A határokon átívelő segítségnyújtással már három éve megmutatjuk, hogy egy közösség, ha összefog, mennyi jót tud tenni – mások és saját maga számára is.
A Szeretethíd az Önkéntesség Európai Évének kiemelt magyarországi rendezvénye.
Fővédnökök:
- Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke
- Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége

A korábbi évek fővédnökei, támogatói:
Kovács Árpád, Sebestyén Márta, Bölcskei Gusztáv, Csűry István, Gundel Takács Gábor, Balczó András, Hűvösvölgyi Ildikó

Megvalósult projektpéldák:
- gumiabroncsból gumitéglák az óvodának
- karaoke party az idősek otthonában
- baracskai fogvatartottak temetőrendezése
- szemétszedés, takarítás, falfirka-takarítás, faültetés

Beszámolók, fényképek és kisfilm a 2010-es Szeretethídról a szeretethid.jobbadni.hu oldalon találhatók.