Diakóniai napot szervezett a Kárpátaljai Református közösség a térségben élő és szolgáló közel 700 presbiter számára. A Dercenben tartott félnapos rendezvényen alapítványunk vezetőségi tagjai közül többen is előadást tartottak.
A program keretében Fodor Gusztáv és Pál Sándor is előadást tartott. Fodor Gusztáv a diakóniai, segélyezési munka mögött rejlő hitről, szeretetről és figyelmességről beszélt. Mely magatartás képes motiválni a keresztyén embereket, gyülekezeteket arra, hogy gyakorlati módon mutassák ki szeretetüket a környezetükben élő szegény emberek felé. Pál Sándor pedig a Református Szeretetszolgálat elmúlt három évi munkáján keresztül, gyakorlati módon mutatta be, hogy hogyan lehet ezt a munkát elkezdeni és működtetni.
A késő estig tartó program keretében felszólat még Zán-Fábián Sándor főtisztelelű püspökúr, Nagy Béla főgondnok, Cseresznye Albert lelkipásztor és a házigazda, Zsuzsovszki Miklós nagytiszteletű esperes Úr. Az esperes Úr elmondta, hogy az általuk működtetett Református Egyházi Önkéntes Túzoltóság hogyan tudja szolgálni a térség 25 települését. Az adott területen sajnos nem működik hivatásos tűzoltóság, így már több mint 100 esetben mentették a lakosság javait, sőt az ott élők életét.
Ezúton is köszönjük a meghívást és a szeretetteljes vendéglátást, mellyek a Szeretetszolgálat küldöttségét fogadták!