A vörösiszap-katasztrófa egy éves évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Kolontáron és Devecserben. Az ünnepségen dr. Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át a katasztrófa után segítséget nyújtó civil és hivatásos állománynak valamint a segélyszervezeteknek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének valamint vészhelyzet-kezelési és nemzetközi fejlesztési igazgatójának „Rendkívüli helytállásért érdemjelet” adományozott a belügyminiszter. A vörösiszap-katasztrófa elhárítás valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállás, illetve az azt elősegítő tevékenység elismeréséül a Magyar Református Szeretetszolgálat miniszteri elismerő oklevelet kapott. dr. Pintér Sándor ünnepi beszédében kiemelte, hogy az iszap elvitte a házakat és ezzel együtt az emberek múltját, emberi felelőtlenség miatt. Mégis nemzeti összefogásból, szolidaritásból példát mutattunk a világnak. A Magyar Református Szeretetszolgálat összesen 18 millió forint értékben nyújtott segítséget a segélyezési időszakban, a rehabilitáció során pedig 33,3 millió forint értékben segített a bajbajutottakon.