Az erős hit csodája - beszámoló Pocsajból
send print
2009.10.29

Szeptember 20-ra meghívás érkezett a Csapókerti Református Gyülekezetbe, ahol az Evogelini Mária Mozgalom két tagja tartott beszámolót a nővériség szolgálatáról, Isten közöttük végzett csodáiról. A pocsaji református egyházból Fecske Csaba lelkész, Fodor Ferencné gondnokasszony és ifjú Simon Antalné vett részt.

Megtanították őket, hogy kell margarint kérni Istentől. Vendégeket vártak, de elfogyott a margarin. Alázatos szívvel kértek a Jóatyától. Beállított egy család, és hozott, visszafordítottak egy csapatot.

Tiszteltes úr megjegyezte: - Ezt már tudjuk, de azt nem, hogy hol lehet elektromos robogót kérni. A nővérek megkérdezték, hogy ki az, akiért imádkoznak? A jelenlevők megtudták, hogy az ott lévő Simon Antalnénak két porckorong sérve, gerinc cisztája, szívritmuszavara van és kétszer volt agyi infarktusa. Nehezen tud menni.

Ekkor a gyülekezet a vendégekkel együtt a nővérek vezetésével imádkozott gyülekezeti testvérünkért. Eltelt 1-2 hét, és a lelkipásztor a református cigánymisszión keresztül eljutott a Református Szeretetszolgálathoz. Ott közölték: várnak egy segélyszállítmányt, melyben valószínűleg lesz ilyen gépjármű.

Október 20-án Angéla megkapta az elektromos robogót. Az átadásnál ott volt a polgármester úr is. Így visszakapta azt a szabadságot, amit mi természetesnek tartunk. Már el tud menni a boltba és a gyermekeivel az istentiszteletekre is.

A gondnoknő: - Nagy öröm számunkra is, egy csoda részesei lehetünk. Tiszteletes úr elmondta, a helyzetet, imádkoztunk érte. 59 éves vagyok, de ilyen esettel nem találkoztam.

Angéla a hentesnél boldogan mondta: - Aranka néni, egyedül jöttem! Már ott az átvételnél ügyesen kezelte a gépet.

Ifjú Simon Antalné: - Tiszteletes úr felvetette a kérést, imádkozott, a két apáca is. Egy német személy is volt ott, a beszédét lefordították. Mikor mentünk kifele megfogott, megszólított és újra imádkozott értem. Adott egy könyvet, csak nekem, minden napra egy ige van benne, azóta is olvasom. Akkor és ott még csak reménykedtem, de azóta még erősebb a hitem. Próbáltunk mi hitelre venni ilyen járművet, de nem kaptunk kölcsönt. Hála legyen a Jóistennek, és köszönöm a segítőknek is!