6 gyermeket sikerült megmenti az állami gondozástól
send print
2009.09.21

A mai napon sürgős segélykérést kellett teljesítenünk. A család nagyon rossz körülményeire tekintettel Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai gondozás alá akarták vonni a 6 gyermeket.

Utolsó lehetőségként fordultak a Szeretetszolgálathoz, hátha segítséget kapnak. A gyerekek maradásának feltétele az volt, hogy a rossz, hiányos bútorzatot és konyhai berendezéseket, eszközöket azonnal pótolja a család. Ez számukra lehetetlen volt önerőből. A Szakszolgálat munkatársai is igazából csak a jogi szabályozás miatt adtak néhány nap "haladékot" a családnak. 

Boldogok voltunk amikor láttuk, hogy adományainkkal nem csak a gyermekek életkörülményein javíthatunk, hanem ezzel együtt maradhat a család. Öröm volt látni, hogy a gyermekek mennyire örültek az új bútoroknak. A két kicsi lány már nem is volt hajlandó leszállni a néhány percel korábban érkezet ágyakról. 

A segítség szekrénysort, ágyakat, takarókat, párnákat, konyhaasztalt, konyhaszékeket, konyhai berendezéseket és eszközöket tartalmazott. A családnak még szüksége lenne egy vegyestüzelésű vagy olajkályhára, mert a fűtés nem megoldott a gyermekek számára. Kérjük, hogy aki fel tud ajánlani ilyen fűtőberendezést, értesítse irodánkat valamelyik elérhetőségünkön.